Nevem történelmi, rokonom trónra segítette Istvánt, másik Swechatnál megállította 48-ban a magyar hadsereget és nem foglaltuk el Bécset. A Kádár korban nőttem fel, apám a SZER-t hallgatta (így lefekvés után én is, bár nem értettem), viszont apámat szinte minden nap hallgattam a történelemről és a politikáról (anyám rosszallásai mellett). Elmúltam 18, amikor először hallottam arról, mit jelent a 20.században a szitokszó: zsidó. Örültem, hogy nem vagyok az, de amúgy semmit nem értettem ebből, hiszen annak is örültem: nem vagyok török, vagy román, vagy német, vagy még inkább orosz. Vietnámi szerettem volna lenni, mert akkor őket mindenki szerette. Persze akartam lenni indián, tűzoltó és katona. Félig erdélyi szász, félig zsidó családba nősültem. (Persze fingom sem volt akkor erről, hiszen mindenki pont úgy szólt hozzám.) Láttam persze bizonyos helyzetekben az öregek elfordultak-sugdolóztak, de ez baromira nem érdekelt, ezek az ő dolgaik voltak, régi már kit érdekelnek dolgok. Új családomban a legjobb fej nagyapósom volt, akivel órákat tudtam beszélgetni, aki egyébként sok protekciót szerzett nekem, mert mielőtt megismertem, úgymond potentát volt, villanyszerelőből lett - hónapok alatt, de aztán évtizedekig -vezérigazgató. Nem kérdés, volt esze hozzá.
Elmúltam 35, amikor először próbálták értésemre adni, miért rossz nekem (vagy inkább rossz nekünk), ha valakit beazonosíthatóan és stigmaszerűen másként hívnak.
Akkorra már nagyon sok stigmanevű barátom volt. Velük számtalan közös dolgom (örömöm, kudarcom, csalódásom és sikerem).
Most 53 éves vagyok, születtem 1959-ben. Mit tegyek? Ők az én életem, én az ők élete része vagyok.
Aláhúzom: születtem 1959-ben. Kicsit a "nagy generáció után". És még ma sem tudom mit jelent: zsidó?
