A szabadság megmaradásának törvénye, avagy nem mese ez gyermek
Az új király miután lefejeztette az előző királyt és elfoglalta trónját pretóriánusai hatékony segítségével, a palotája előtt sokasodó tömeg elé állt és szólt hozzájuk. Mától szabad lesz országunk, népünk pedig nem éhezik tovább, mint trónbitorló elődöm országlása alant!
Éljenezte a nép, örök hűséget fogadva új királyának.
Első minisztere, harcának hű csatlósa és legfőbb tanácsnoka tisztelettel állt elé, s eképpen szólt: uralkodóm, országunk megmentője, harcunkban elöljárója, kérlek ne feledkezz meg azokról, akik harcunkban állhatatosan melletted álltak, s téged trónra emeltek. Oszd fel országunkat közöttük!
Úgy legyen, felelt a király, mindenkinek érdemei szerint, s azonnal pátenst adott ki, amelyben tíz leghűbb vezérének adományozta országa földjeinek negyedét!
Rövid időn belül éhínség, kilátástalanság következett be a nép körében a hűbéresek sanyargató, kizsákmányoló fellépése következtében az ország felosztott negyedében.
A nép haragosan gyülekezett a királyi palota előtt, a király megrettent a tömeget hallván! Ismét tanácsnokához fordult - mert semmilyen épkézláb más gondolat nem jutott eszébe - mit tegyen most?
Emeld meg sereged létszámát, majd ők elkergetik a kisebbségben lévő elégedetleneket! Egyben országod második negyedét oszd fel a téged híven szolgáló másik tíz csatlósodnak! A király eképpen cselekedett, s úgy érezte minden megtett a rend és egyben biztonsága érdekében.
Nem telt el sok idő, a nép második negyede is éhséglázadásokban tört ki, az új oligarchák kizsigerelő gazdálkodása következtében, immár az ország felében.
A király megint csak lojális tanácsnokához fordult, mit tegyen örök uralma fenntartása érdekében?
Építtess sziklakeménységű börtönöket, zárd be oda a hőzöngőket, s országod harmadik negyedét is adományozd a hozzád hű uraknak, legyen miből ezt nekik megcselekedni a te biztonságod és uralmad mindenkori védelmére. Egyben emeltess velük kőkerítést palotád köré! A király megfogadva a jó tanácsot eképpen cselekedett, azonban rövid időn belül ismét fellángolt az elégedetlenség szelleme.
Hiába záratta be lázadók sokaságát sziklaszilárdnak hitt börtöneibe a király, napra nap újabbak ostromolták a palota kőkerítéseit, hisz hitvány létük más lehetőséget nem hagyott az egyre inkább éhező, méltóságát elvesztő népnek.
Már rettegett a király a nép erősödő haragjától, meglehet életét is féltette, hát kedves tanácsadójához fordult ismét, mondaná meg, most mi a teendője?
Uram, királyom, így az első miniszter, adományozd nekem országod és vagyonod megmaradt részét, s én rendet teszek, téged személyedben megoltamazlak, bízhatsz bennem! A király bízott leghűbb emberében és minden megmaradt vagyonát örökké hűséges emberének adományozta. Kezébe téve hatalmának megmaradt töredékét, sőt puszta létét is.
Egy kora tavaszi hajnalon dragonyosok jöttek a királyért, a palota előtti téren felállított vesztőhelyre kísérték, s a keményfából készült tuskón lefejezték a nép hangos éljenzése következtében. Vérző üstökét a magasba emelő tanácsnok hangos szóval fordult a néphez, mögötte nagy létszámú bandériumával: mostantól új világ kezdődik, le a zsarnokkal!
S a nép vég nélküli hangos szóval éltette az új királyt. Meghalt a király, éljen a király!
