Karajos Gáspár szép és gondtalannak ígérkező jövője tegnap végérvényesen szertefoszlott. Előző nap a Járásbíróság arra kötelezte, hogy kapujáról az öt cég cégjelzéseit távolítsa el, miután ezen vállalkozások székhelyeit - amelyek a falu határában lévő portájába kerültek három hónappal ezelőtt bejegyzésre - azonnali hatállyal törölni rendelte. Mindezt valami szinlelt szolgáltatási kontraktusra hivatkozva tette. Az ítéletben az eljáró bíróság arra is kötelezte, hogy az úgynevezett székhelyszolgáltatási jövedelmét vallja be az adóhatóságnak és az ebből származott bevétele arányában fizessen meg összesen hatvanháromezer forint adót és huszonötezer forint eljárási illetéket.
Karajos Gáspár nem értette, hogy ő miféle szolgáltatásokat színlelt, hiszen mindent teljesített, amit tavaly decemberben a házában megjelent terepjáró autós kért tőle, aki valamilyen furcsa okból egy mérettel kisebb sötét öltönyöt viselt. Engedte kerítésére felszerelni a fényes cégtáblákat, a krómacél postaládát és mikor a küldött megérkezett, pontosan átadta a leveleket, amelyek számosan érkeztek az új postaládába. Sőt - ahogy azt meghagyták neki – senkinek nem nyitott kaput, amikor személyesen állított be hozzá bárki más, aki nem megbízója, vagy küldötte. Mi több, neki is csak akkor, amikor az eljött a postáért és átadta kialkudott fizetését, a havi ötvenezer forintot, kis címletekben. Mindezt teljesen őszintén, ahogy ott erre felszólították el is mondta a bírónak. Most mégis megbüntették, fizetnie kell! Ugyan azt is elmondta a vele igen kedvesen bánó bírónak, hogy ez a pénz már régen nincs meg neki, mert az elmúlt három téli hónapban elköltötte azt népes családja élelmezésére és kis vályogháza fűtésére. Ily módon tudták átvészelni a hosszú telet. Most már azt sem tudja miből fognak megélni, ha ezt a jó kis munkát is elveszik tőle.
Őszinte feltáró vallomása ellenére is megfosztották megbízásától, sőt számára elképzelhetetlenül sok pénzre meg is büntették. Egyetlen lehetősége maradt immár, hogy felesége és három kiskorú lánya részére a betevő falatot valahogy megszerezze. Jelentkeznie kell a polgármesternél közmunkára.
Ezek a gondolatok és kényszerítő feladatok jártak a fejében, amikor ma hajnalban felkelt és a szobából, halkan, hogy családja négy nő tagját édes álmukból fel ne ébressze, szinte nesztelen bújt ki feleségével közös takarójuk alól és surrant át a konyhába. Néhány még megmaradt fahasábbal tüzet hevített a parázsló sparheltban, feltett egy lábas vizet, s míg az felforrt rágyújtott utolsó paklija egyik szál dohányára. A megmelegedett vízbe belemorzsolta az erdő szélén gyűjtött zsúrlófüvet, így készítve forró teát. Ez volt reggelije. Kortyolgatva itta meg, majd sietős léptekkel indult a községházhoz, ahol gyülekezni szoktak a napra nap közmunkára jelentkezők. Jó korán, hogy le ne maradjanak az aznapi köz érdekében végzendő fontos feladatokról.
Előtte már öten várakoztak a hivatal előtt, s csakhamar megjelent a falugondnok:
-
Jó reggelt emberek, szerencséjük van, ma mindenki kap munkát. Négyen egy építkezésen dolgoznak, míg ketten kitisztítják a főút melletti árkot, levágják a gazt. Ki tudja használni a kaszálógépet?
-
Én ismerem, az új stadionban is ezzel kellett a pályaszéli mezsgyét nyírni – jelentkezett Gáspár.
-
Szálljon be a kocsiba – mutatott az épület előtt parkoló furgonra a gondnok – te is vele mégy – jelölte ki a legfiatalabb suhancot – a többiek mehetnek zulágerkedni az építkezésre. Ők is kocsira, szaporán!
Miután befejezte a rendelkezést maga is beszállt a furgonba, amivel először egy kúriaszerű épület építkezéséhez hajtott és leszállíttatta a zulágereket. Kezet fogott az ottani főnökkel és intett a négyeknek, hogy kövessék munkavezetőjüket. Gáspárt és a suhancot kivitte a falu határába, ahol átadta nekik a benzines kaszát és megmutatta, hogy aznap mit kell elvégezniük, majd közölte velük, hogy délután visszajön értük és ellenőrzi a teljesítményt. Akkor lesznek kifizetve, mert ő naponta perkál, de csak ha minden rendben lesz, ahogy meghagyta.
Gáspár egész nap meg sem állt. Csaknem ötszáz méternyi gazt vágott le, étlen-szomjan a fűkasza benzinmotorjának füstjét nyelve. Társa alig tudta követni, hogy a lenyírt zöldeket kigereblyézze a vízelvezető árokból, s boglyába gyűjtse a nyesedéket negyven-ötven méterenként. Gáspár végül még segített is neki a mezei rendet rakásban. Három óra körül érkezett meg a furgon.
-
Elégedett vagyok a munkátokkal a mai napszámot megérdemlitek – szállt ki a kocsiból a falugondnok – és zsebéből egy nagy köteg pénzt kihalászva, mindkettőjük kezébe leszámolt kétezerötszáz forintot - itt írjátok alá, mert ez a rend és jöhettek holnap is.
A vezetőülés feletti napellenző mögül kivett egy nyomtatványt és megmutatta hol kell aláírniuk. A nevük melletti sorban négyezer volt írva. Ezt látva Gáspár azt gondolta a különbség bizonyára az adó, amit mindenkinek fizetnie kell, jutott eszébe a perében korábban eljáró bíró jótékony figyelmeztetése. Mindketten engedelmesen aláírtak, a fiú csak egy ikszet és egy ypszilont kalligrafált a megmutatott rubrikába.
Bepakoltak a furgon hátsó részébe. Gáspár orrát azonnal megcsapta az erős ételszag, amely az ott álló ételhordókból terjedt, amitől éhes gyomra ismételten nagyokat kordult.
A községháza felé mentükben elhaladtak az építkezés mellett is, hol reggel a másik négy közmunkást letették. Gáspár emlékeiben (hiszen mindenkit ismert a faluban) úgy rémlett fel, hogy az a telek a polgármester tulajdona, talán nem is olyan régóta.
-
Egész nap csak lótok-futok percnyi megállásom sincs – mutatott a volánt fél kézzel elengedve az építkezésre a gondnok – ezekért majd csak estefelé kell jönnöm. Egy taxis semmi hozzám képest. Napközben két falu öregjeinek szállítom az ingyenebédet, kiporciózom nekik, csak meg nem terítem az asztalukat. Emellett titeket is szállítalak ide-oda, felvigyázom a munkálatokat. Naponta még ezen felül jönnek a vidd ide, vidd oka melók. Mindezt egyedül és persze fillérekért – nyúlt a műszerfalon oda-vissza csúszkáló pakli cigarettáért, kihúzott egy szálat, szájába emelte és meggyújtotta. Majd Gáspárhoz fordult hátra:
-
Te Gáspár, van neked egy szinte felnőtt lányod, nem akar az dolgozni, s némi pénzt keresni?
-
Bizony jól jönne egy kis kereset neki is, de amióta kikerült az iskolából semmi munkát nem találunk neki. Főnök mire gondol?
-
Hát, ha megbecsüli magát, akkor eljöhetne nekem segíteni a kajaszállításban, a kiporciózásban, s előtte délelőttönként még a konyhán is elkélne egy kis segítség. Persze csak ha megbízható! Ő is kaphatna annyit, mint te az ároktisztításért. Küldd be, beszélek vele!
-
Rendben főnök, nagyon rendes lány otthon is sokat segít az asszonynak a háztartásban.
-
Gyere holnap vele korán, meglátom mit tehetek.
Hazafelé Gáspár még tett egy rövidke kitérőt a falu kocsmájába, ahol Vendel barátját is meghívta egy fröccsre, majd otthon az asszonynak átadta a megmaradt kétezret, hogy vásároljon be. Aznap lebbencsleves volt vacsorára, s kanalazás közben vidáman újságolta családjának, hogy holnaptól nem csak neki, nagylányuknak is lesz munkája, állandó keresete.
Hajnalban korán felébresztette a lányt, meghagyta neki, hogy takarosan öltözzön fel, s időben megjelentek a községháza előtt. Megkapták beosztásukat a jelentkezők, ki az építkezésre, ki a gyomtalanításra, ahová most Gáspár egyedül kellett menjen, mert a fiú – talán mert a friss keresetét teljes egészében még tegnap eldorbézolta egy hosszú éjszaka alatt – nem jelent meg. Lányát a falugondnok beosztotta a közkonyhára, s megnyugtatta Gáspárt, hogy gondja lesz rá. Karajos Gáspár boldog volt, hogy a még csak tizenhat éves, minden téren tapasztalatlan lányát nem kell elengedni a közeli nagyvárosba - ahová a lány egyébként nagyon vágyott - hogy dolgozhasson és segítse családját. Végre talált neki munkát helyben, az apja közelében. Mi több kettőjük napi legalább ötezres keresetével biztosítva látja öttagú családjának megélhetését, s meglehet a két fiatalabb lányt ismét elküldheti a szomszédos városi iskolába. Kicsit még abban is reménykedett, hogy lánya akár több fizetést is kaphat, hiszen az ígéret szerint két munkát is elvégezhet, főz és szállít is! Egész napszámos munkája alatt az elégedettség érzésével dolgozott, még annál is gyorsabban, mint tegnap.
Égett a keze alatt a munka, s már délre befejezte a kijelölt penzumot. S mert a motoros fűkaszáló géphez kimért üzemanyag is elfogyott, úgy gondolta az amúgy is nagyon elfoglalt falugondnoknak megspórol egy fuvart és gyalog teszi meg az utat a faluközpontba.
Gondjait feledve, könnyű léptekkel vette az irányt célja felé az országút mezsgyéjén, vállán a kaszálógéppel, kezében a kiürült benzineskannával. A mai két keresetből talán Vendel barátját pálinkával is meglepheti törzshelyükön, s este akár csirkehús is kerülhet családi asztalukra.
A falu határához közeledve az út szélén messziről megpillantotta a falugondnok furgonját, amely kissé megbillenve félig az előző nap kitisztított vízelvezető árkon parkolt. Meggyorsította lépéseit. Már közeledve látta, hogy a jármű ablakai erősen be vannak párásodva. Odaérve elcsukló, rémült sikításokat hallott. Megismerte tizenhat éves lányának hangját, mert ugyanezt hallotta, amikor szigorúságát gyakorolva, a tiszteletlen gyereket néha nap meg-megkergette portájukon.
Az autó szélvédőjéhez lépve óvatosan belesett. A kormányülésen lehúzott nadrággal egy férfi hátsót fedezett fel és alatta egy erősen kapálódzó lány szétterpesztett lábát. Azonnal felismerte lánya bordó cipőit, talppal az ég felé. Már nem gondolkozott. Feltépte az ajtót, s egy erős karmozdulattal kirántotta a férfit az aszfaltra. Tekintete a lányáéval találkozott, akit szintén kirángatott abból a hihetetlen pózból. Ráordított:
-
Takarodj haza, futás!
A lány fehér köpönyegét visszaigazítva melléről altestére, azonnal futásnak eredt. A kirángatott falugondnok lendületből felkapta a Gáspár által elhajított benzineskannát és hátulról lesújtott a lánya után tekintő támadójára. Gáspár megtántorodott, de még látta, hogy a lány már jó messze elfutott. Megfordult, a gondnok ekkor ismét lesújtott a korábban keze ügyébe került kannával Gáspár fejére. Összeesett és elájult.
Sötét éjszaka tért magához, a falutól kilométerekre, az általa aznap kitisztított árokban. A fejét elöntő vértől alig látott ki szemén. Megpróbált felállni, de visszazuhant az árokba. Hanyatt fekve, résnyire nyíló szemein keresztül az augusztusi csillagos eget látta. Arra gondolt, hogy biztosnak vélt munkája és keresete megint véget ért, ahogy lányáé is. Lassan, karjaira támaszkodva mégis feltápászkodott vízszintes helyzetéből, szeméből kitörölte az alvadt vért. Lábai csak bicsaklósan engedelmeskedtek kitisztuló agya irányparancsának. Erősen dülöngélve indult el haza, a falu másik szélén lévő házába.
Remélte, maradt még valamennyi a tegnapi lebbencsből.