auditur

Lassú sötétszürke füst terjeng a vasárnap déli lustálkodó kisváros, Nádastó horizontján. A nyárvégi meleg és szélcsendes napon meredeken száll az ég felé. Nyerítve-riadtan nyargalászik két gyönyörű pej ló a főtéren és az aznap délutáni megyei labdarúgó mérkőzést hírverő oszlop lábait felverő füvet legelészve áll meg. A szemben lakó Limpi, baloldali középpályás és önkéntes tűzoltó, észleli először őket. Felismeri az elszabadult lovakat és, mint szakértő az ég felé törő sötétlő füstcsóva okát. Azonnal cselekszik. A tűztoronyhoz siet. Erőteljes húzásokkal megkongatja a jelző harangot, majd a tűzőrségre rohan. Mire beindítja a készenléti tömlős, huszonéves IFA rohamkocsit, két másik társa is megérkezik. Tudják dolguk és rutinból azt is, hova kell kivonulniuk. Egyrészt a lovak megjelenése, másrészt az a tény, hogy délelőtt esett, együttesen árulkodtak.

Nem más, mint Jani bácsi háza a cél, aki lovakat tart – ma már csak kettőt – s aki szeret az istállóban időzni, ott főzni szabadtűzi bográcson, ha kint esik az eső. Jani bácsi általában a lassú tűz mellett, hamar elalszik a pörkölt mellé elszopogatott két-három liter vörös bortól. A lovak a füsttől megvadulnak és rúgkapálni kezdenek. Valamelyik néha annyira, hogy kirúgja az istálló falát, majd esztelen-ösztönös vágtába kezdenek. E szürreális esemény évtizedek óta ugyanígy játszódik le, évente kétszer-háromszor. Most is, mint általában, a tűzőrök menet közben felhívják Kisbálintot, a focicsapat kapitányát. Gyorsan eloltják a nem jelentős istállótüzet, de Jani bácsit már Kisbálint ébreszti fel. Még annó Öregbálint, Kisbálint nagyapja építette, Jani bácsi házát, istállóját és örökös garanciát vállalt rá. A kötelem apáról fiúra és unokára szállt, hiszen az építész családban az adott szó szent. Egyébként is Jani bácsi a foci csapat törzsszurkolója-intézője, minden meccsen és edzésen ott van és cipeli mai napig a szerelést, intézi a csapat körüli kisebb-nagyobb ügyeket.

Kisbálint, mint időtlen ideje mindig, most is szelíden megfeddi Jani bácsit, hogy miért kell tüzet rakni az istállóban, de az öreg azzal védekezik, hogy ő annyira szereti az istállószagot, hogy igazából ott lakik két szeretett lovával, s a házát nem is használja, ezért azt nem is kell javítani. Régebben ilyen esetben még össze is dőlt az istálló, de amióta Kisbálint renoválja, már nem szakad le a tető, csak picit az oldala dől ki. Könnyű javítani, mert Kisbálint nagyszerű építész. Apja talán nem annyira - kezdi szokásos szólamait - de micsoda focista volt! A nyolcvanas években kétszer ikszeltek is a Dózsával és a Fradit egyszer megverték itthon kupameccsen. Kicsit még nosztalgiázik Ponori András, Kisbálint apja, focitudásán és feleleveníti a történetet a Fradi meghívásáról, az egyszeres válogatottságról és gólról és a micsoda meccsekről Nádastón. Szokásához híven kitér Öregbálint fakabátosságára is. András valamikor nagyszerű futballista volt, legenda a faluban, akit 18 éves korában el akart vinni a Fradi, de az nem engedte el a fővárosba, mert ragaszkodott ahhoz, hogy mellette dolgozzon és diplomázzon. Egyszeres válogatott és akkor, ’79-ben, egy gólt is szerzett, amikor 20 percet kapott Málta ellen (az eredmény 5-0 volt.) Nádastón akkoriban csúcs foci volt, az NB II-ben szerepeltek, ami csak Andrásnak köszönhető és aki mindvégig maradt is szülővárosa csapatában. Miután nem mehetett a Fradiba, többet nem hívták sehová, hiszen el kellett könyvelni olyannak, aki nem mozdul otthonról. Hosszú évekig a futball-ínyencek miatta jártak a Nádastó meccseire. Sajnos négy éve abbahagyta a focit és Nádastó ma már csak megyei I. osztályú, mert ilyen játékos csak évszázadonként egyszer születik nálunk. Vagy soha, mint Puskás Öcsi a földkerekségen.

Kisbálint persze jól ismerte a történetet, jól ismerte a konfliktust nagyapja és apja között, hisz ma is lényegében abban él, bár évek óta semmilyen magánügyről nem beszél apjával. Csakis a közös cég üzleti ügyeiről, szakmai kérdésekről. Ennek oka apja egyedül, aki négy évvel ezelőtt elhagyta családját, mert szerelmes lett egy nála tíz évvel fiatalabb nőbe. Azóta Kisbálint csak cégügyekben áll szóba apjával. Akkor még azt is kijelentette, hogy többet nem játszik egy csapatban vele. András ezt úgy oldotta meg, hogy inkább ő hagyta abba a futballt. Vele együtt vonult vissza a csapat kapusa és cégtársa a megbízható centerhalf is. Azóta a csapat csak Kisbálint barátaiból áll, de sajnos nem tudták az elődök nélkül tartani a szintet és az évek alatt két osztályt csúsztak vissza. Manapság elvétve nyernek meccset, évről évre a kiesés szélén táncolnak. Az edzéseken kevesen vesznek részt, többnyire Kisbálint pesti barátai, volt egyetemista társai és néhányan a helyi nagyon fiatal srácok közül. No és persze Limpi, a tűzőr. Edzőjük sincs már, leginkább kispályáznak egyet, hetente kétszer-háromszor.

Kisbálint még megígéri az öreg foci intézőnek, hogy holnap küld embereket kijavítani istállóját és elköszön a ma délutáni fontos meccsre készülendő, amikor is Váralja az ősi ellenfél lesz a vendég. Nádastón ez presztízs meccs, mert az ellenfél tulajdonosa, az ExBau cég igazgatója Miklós, valamikor Ponoriéknál, a Ponori és Fiánál dolgozott és csakhamar András után a második ember lett. Miklós igen agresszív és rámenős üzletembernek bizonyult és miután a szakmát kitanulta, a kapcsolatokat megszerezte András gesztorsága mellett, kiugrott a cégből. Jó néhány szakembert is elcsábított és még valami igen fontos építészeti szabadalmat is kimentett magának. Valóságos birodalmat alakított ki Váralján, cége mérete és forgalma hasonló nagyságrendű lett a ponoriikéval az eltelt mintegy tíz év alatt. Reklámcélból és jó adag hiúságból ő is focicsapatot épített fel, elsősorban fizetett zsoldosokból. Üzleti érzéke itt is segíti, hiszen a játékos eladásokból is jelentős hasznot húz, annak ellenére, hogy a sporthoz egyébként személyesen semmi köze. Váralja idén a megyei I. osztály első számú és toronymagas esélyese.

Kivált emeli még a mai meccs presztízsét, hogy előkészítés alatt van a megye évtizedek óta legnagyobb beruházása, a szinte teljes egészében Európai Uniós támogatásból felépülő, Megyei Kórház komplett rekonstrukciója. A beruházás összértéke tizenöt milliárd forint. Jelenleg a tervezés folyik és kb. öt hónap múlva várható a fővállalkozói versenypályázat kiírása. A pályázat nyílt, arra bármely cég jelentkezhet Európából, de a megye politikai vezetése (elsősorban személyesen az elnök) szeretné, ha helyi (értsd ez alatt, megyei) cég nyerné el a munkát, hiszen ekkora beruházás jelentős számú munkahely megteremtését és megőrzését is jelenti. Magától értetődően a megye két vezető cége a leginkább esélyes. Mindketten végzik a nem mindig teljesen legális marketing munkát, támogatják az elnök választási kampányát, részt vesznek a pályázatírásban, az előkészítésekben és sokszor ár alatt, vagy akár ingyenesen is elvégeznek megyei fejlesztési munkákat (kerékpárút, körforgalom megépítése) néhány milliós értékben. A helyzet kettőjük között teljesen eldöntetlenre áll, de mindketten tudják, a pályázatra jelentkezhet jelentős eséllyel akár egy multinacionális cég is, a tervezet nagyságrendje miatt, de még akár referencia-teremtési célból is. Azt is tudják, hogy a vesztes évekre hátrányba fog kerülni a másikkal szemben, és komoly gazdasági gondokkal is számolnia kell, hiszen hosszú évekig ilyen nagyságrendű beruházás a megyében nem lesz. A kisebb építőipari cégek is idegesek a pályázat miatt, hiszen amennyiben nem a két „nagy” megyei cég valamelyike nyeri el ezt a kiemelt nagyságú munkát, akkor kénytelenek lesznek egymással a kisebb, általában magánépítkezések elnyeréséért versenyezni folyamatos piacrontó árakkal. Ezt az árversenyt pedig kisvállalkozók nem bírhatják a két naggyal. Vállalkozók, kisiparosok tucatjai fognak tönkremenni. Ezek a vállalkozók tehát minden erejükkel támogatják a két céget, ki az egyikre, ki a másokra voksolva. A megye gazdasága és politikája már csak ezért is két táborra szakadt.

Délután Nádastó 5:0-ra elveszíti a meccset. Ez a papírforma. Este Kisbálinték csapata szokás szerint megvacsorázik a helyi vendéglőben, amelynek az egylet exkapusa, András egykori csapattársa, Mihály a tulajdonosa. A vacsora közben megjelenik Váralja csapata és bevonulnak a különterembe, ahol nagy hamar fennhéjázó részegeskedésbe csap át az este. A győzők néhány kör után emelkedett hangulatban becsmérlik az ellenfelet, a céget és ebben a csapat tulajdonosa, az ExBau igazgatója, Miklós van az élen. Többek között, Nádastó-Ponori, így veszíti el a nagy munkát is, skandálják. Kisbálint is iszik rendesen, míg a gőz a fejébe nem száll, köszönhetően a nem lankadó cukkolásnak. Ideig-óráig tűri, de aztán az ellenfél csapatkapitányához lép és kihívja egy póker-partira, az étteremben működő kártyaszobába. Sokat veszít, mígnem egy parti közepén felszólítja a csapatkapitányt, hívja ide Miklóst.

• Játszunk most igazi tétre! Mi Ponoriak, álljuk a szavunkat mindenkor. Áprilisban, kábé fél év múlva lesz nálatok a visszavágó. A tét, nem más, mint, hogy a vesztes visszalép a megyei kórházi tendertől és szabad utat hagy a másiknak.

Miklós elsőre ezen meglepődik, de ravasz agya megsejti a kínálkozó lehetőséget:

• Tudom, hogy erről te, kisfiú nem dönthetsz egyedül, de ha apád barátja, Mihály is hallja és később is tanúsítja, akkor elfogadom a kihívást. Hívjuk ide a hű csatlóst, a kocsmárost és előtte is ismételd el a fogadást! Azonban nekem is van egy feltételem, csak olyan játékosok szerepelhetnek a csapatokban, akiknek ma is érvényes igazolásuk van, hiszen ennyi pénzért akár a fél Real Madrid-ot is leszerződtetheted áprilisra.

Kisbálint, atyai barátja előtt is elismeri a fogadást, hisz ebben a hangulatban már semmise drága neki. Mihály nem tehet mást, mint meghallgatja és elismeri a kihívást. Miklósnak ez elég és elégedetten rendeli a csapatbuszba kárörvendő játékosait, s arra gondol, hogy már most visszarendeli négy spílerét, akik kölcsön szerződéssel szerepelnek Hollandia és Anglia harmadik-negyedik ligáiban.

Az egyik szomszédos asztalnál Koroknai a megyei lap firkásza kortyolgatja sokadik nagyfröccsét. A valamikori bulvárújságírónak manapság - két válás és egy alkohol elvonókúra után - munkája a megyei labdarúgó események eredményeiről tudósítani. Szokása szerint költségtakarékosságból már beolvasta rövid információit – Nádastó-Váralja 0:5, 150 néző, vezette Ivicz II. (jól) – a kocsma előtti telefonfülkéből, az ügyeletes szerkesztőnek, a másnapi megyei lap sport melléklete részére. De most régi ösztönei a hallottak után gyorsan felébrednek. Ismét tárcsázni kezdi szerkesztője számát:

• Módosítanám, illetve kiegészíteném tudósításom, mondja izgatottan a telefonba és még két darab száz forintos érmét gurít a készülék pénznyílásába.

Másnap tízsoros vezető hírként jelenik meg tudósítása a megyei hírek első oldalán, ezzel a címmel: Tizenöt milliárd a tét, az áprilisi futball visszavágón!

Reggel Öregbálintot hosszú-erős csengetés rázza fel. Ő, a nagyapa kőműves volt, nem végezhetett magasabb iskolákat, maszekként dolgozott, szinte valamennyi házat anno maga építette városukban, és persze a környező településeken. Kisbálint és Öregbálint hármasban élnek együtt Kisbálint édesanyjával együtt, az András által épített és évtizede elhagyott több szintes kúriában.
Az öreg korán kelő lévén hamar az ajtónál terem, hogy a többieket ne ébressze fel a zaj. Koroknai, az újságíró áll az ajtóban. Ponori Bálintot keresi. Hamar tisztázódik, hogy nem az öreget.

• Milyen ügyben - kérdi – mert, még alszik.
• Üzleti, súlyos üzleti!

Az öreg orra alá nyomja a reggeli lapot. Az átfutja az írást, miközben azt hallja a másiktól, hogy a storyra kizárólagosságot kötött egy bulvár lappal és ez ügyben beszélne unokájával, mivel a story szenzáció tartalma nem több egy-két napnál. Mindegy is, hogy a fiú komolyan gondolta vagy sem, most kell a vasat ütni.

• Ha az unokám ezt mondta, arra mérget vehet, ha ugyan igaz és nem csak kitalálta ezt a marhaságot, de most menjen és jöjjön vissza később, vagy inkább majd mi keressük, mert úgy tűnik fel, ez csak a szokásos újságírói kacsa!

Gorombán a firkászra csapja az ajtót. Még egyszer nyugodtan átolvassa a tudósítást és Kisbálint szobájának ajtajához siet. Nem kis hangerővel feltett kérdéseire Kisbálint anyja is felébred és együtt várják a választ, az étkező asztalnál. Kisbálint másnapos sebességgel lebotorkál az étkezőbe. Hosszú csend.

• Igaz - így Kisbálint - részeg voltam, elkeseredett és hülye, de amit az újság írt, megtörtént. Persze máris megyek a szerkesztőségbe és kérem a helyreigazítást.

Ekkor csenget a kocsmafőnök, Mihály. Bálint bácsi végig sem hallgatva támad rá, hogy lehetett ilyen végtelenül ostoba, miért nem lépett közbe. Bár Mihály már csak a kész tényeket hallgatta meg, mint tanú, de most inkább magára vállalja a megalázó munkát és elmegy tisztázó könyörgésre Miklóshoz Váraljára. Felelősnek érzi magát, hogy nem lépett közbe. Öregbálint pontosan és szó szerint rekonstruáltatja a történteket, és amikor látja minden a leírtak szerint volt, leállítja a többieket és kijelenti, ő megy el Miklóshoz. Kénytelen lesz a Ponoriak szavát állva vállalni a fogadást. Nem tehet mást.

• Addig ti semmit nem tesztek! András is az én dolgom.

Öregbálint, Miklósnál még egyszer tisztázza az esetet, nem alázkodik meg, nem hivatkozik beszámíthatatlanságra, és biztosítja, hogy áll a fogadás, ha netán elvesztik a meccset áprilisban a Ponori és Fia cég nem fog pályázni a munkára.

András néhány évvel a rendszerváltás előtt alapította a céget két testi-lelki jó barátjával és természetesen apjával. Az első öt-hat év alatt a néhány fős cég jelentősen fejlődött. Ma már csaknem hetven alkalmazottal és több milliárdos forgalommal rendelkezik. Apja ugyan már nem aktív a mindennapi munkában, de még természetesen meghatározó részvényes a cégben. Két másik alapító barátja közül az egyik (Jenő) ma is a cégnél dolgozik, ő az első számú operatív szervező mérnök és mellette a Nádastó FC elnöke. A másik, Lajos a káefté kettéválásakor nem vállalta a személyeskedő, gyakran ocsmány háborúskodást. Egy nagy nemzetközi cégnél vállalt munkát. Ma is ott dolgozik, mint egyik vezető munkatárs. Barátjával együtt játszott a csapatban, mint országosan elismert megbízható centerhalf. Szintén négy éve vonult vissza.

Ponori András Jenőtől tudja meg a történteket. Bár először csak kocsmai virtuskodásként értékeli, de Jenő megmutatja neki az újságot. Elképedve olvassa el a cikket. Fennhangon megfenyegeti Jenőt – aki részese volt az eseményeknek – és persze Kisbálintot. Ekkor toppan be Öregbálint. Meglepődve pillant rá, hisz még sohasem járt nála apja. Indulatos vádaskodás követ szót szóra, mígnem Öregbálint, halkabban emlékezteti a húsz egynéhány évvel ezelőtti kastély felújítási munka elnyerésének körülményeire. Amikor is, ők ketten együtt itatták le az akkori megyei szoci vállalat elnökét, aki az ajánlattal nem tudott időben megjelenni és ilyen formán, mint egyetlen ajánlkozó, ők vitték el a munkát. Első nagy megbízásuk volt, miután már az állami vállalt privatizálása sem volt nehéz. András, már nyugodtabban hallgatja tovább apja szavait: 

• A fiad, a szavát adta, ami nekünk szent és e szerint cselekszünk. Már kigondoltam a megoldást. Én veszem át a céget öt hónapra, hogy neked és a fiadnak más dolga se legyen, mint a futball. Te igazán ehhez értettél mindig. Bár nem hiszem, hogy tudtad, de akkoriban minden meccseden ott voltam és már akkor megbántam, hogy nem engedtelek e téren érvényesülni, ahogy te akartad. Sohasem láttam még ilyen futballistát, mint az én fiam. El akartam én mondani, hogy tévedtem, de valami idióta büszkeség nem engedte. Az ostobaságom, az ostoba büszkeségem és persze az irigységem az oka. Ma már persze egy érzelgős öregember vagyok, aki azt reméli, helyrehozhatja a hibáját, de egyedül nem vagyok képes rá. Csak akkor, ha te és az unokám segítetek. Tanítsd meg őt arra, amit te tudsz, add meg neki ezt az öt hónapot, bizonyítsa be méltó apja örökére. Én, pedig átveszem a cég irányítását erre az időre, adok nektek öt hónapot a futballra, ha már akkor, elvettem tőled azt a lehetőséget. De, te most megadhatod ezt a fiadnak. Mögéd állok, hogy bebizonyíthasd, nem csak játékos vagy, de apa is. Én sajnos nem voltam jó apa!

András először meghatódik a régen várt őszinteségen, de hamar magához tér, és felelős cégvezetőként elmondja, milyen fontos ez a munka számukra.

• Ezt egy játékon kockára tenni lehetetlenség! Még inkább lehetetlenség - teszi hozzá tárgyilagosan hangon - legyőzni azt a profi csapatot, amely már ma is magasabb osztályra alkalmas. Mi több, saját csapatunk valójában nem is létezik. Amatőr focizgató társulat, szabadidős tevékenységgel, ahol nincs megfelelő játékos, nincs taktika, szinte semmi, ami igazi focira emlékeztet.
• Akkor, nincs más megoldás, neked is játszanod kell! Térj vissza, látni akarlak még egyszer a pályán, játssz még egyszer a fiaddal egy csapatban – így Öregbálint.
• De, hisz éppen Kisbálint nem akar velem többet együtt játszani!
• Most mégis fog. Ez az én dolgom, elintézem. Meggondolatlan volt, de együtt helyrehozhatjuk az ügyet, együtt nyerhetünk. Voltunk mi már ennél lehetetlenebb helyzetben is. És, ha mégsem győztök nekem az is elég, hogy újra együtt vagytok. Játszatok nekem!

Azzal Öregbálint a szokásosnál ruganyosabb léptekkel kisétál az irodából. Jenő praktikus:

• Te és Kisbálint elől, tuti két gól, de kell a védelembe ismét Lajos, biztos mínusz két gól és a kapuba Misi, ismét mínusz két gól és már meg is van a meccs. Ők az én gondom. Ha te vállalod, garantálom, ők is!
• Talán, ha Kisbálint megkér, a következő edzésen ott vagyok, és elmondom mit látok. Most többet nem ígérhetek, így András.

Az ExBau székháza Váralján, Miklós, az igazgató titkársága. A vendégszéken türelmesen várakozik a megyei újság munkatársa, Koroknai, a reggeli cikk szerzője. Érkezik Miklós, biccent a titkárnő felé, hóna alatt az újságok. Az újságíró bemutatkozik és mondaná miért jött, de Miklós azonnal átkarolja vállát, kávét rendel és betessékeli irodájába.

• Már vártam, örülök, hogy itt van, volna itt egy-két dolog. Tudom, miért van itt, de sajnos most még nem nyilatkozhatok.
• Mégis, így az újságíró, érdekelné olvasóimat az ön álláspontja és nem csak a helyi lap, országos lapok is megbíztak a mi kis helyi ügyünk tálalásával – hazudott a helyzetről a magát ismét fontos oknyomozónak érző újságíró.

Érkezik a kávé és Miklós azonnal magához veszi a szót:

• Egyrészt maga nem ír semmit kis bulvár lapocskáknak legalábbis, egyenlőre. Lesz ebből, én garantálom, nem kis helyi szenzációcska, ami napok alatt lecsengene. Ez országos ügy, mi több ez üzlet. Erről mi ketten gondoskodunk! Maga meg én. Maga lesz a szemem és a szám, amit én nem láthatok és nem mondhatok, azt maga igenis. Néhány napra hagyjuk az ügyet ülni, pihenni, hogy emeljük az érdeklődést. Addig megkeresi a legnagyobb kereskedelmi tévéket és felajánlja a sztorit egészen öt hónapra. Csináljanak belőle tv-showt, mutassák be a mi kis városunkat, csapatunkat, cégemet, csigázzák az érdeklődést. Ha néhány érdektelen ember luxus villába zárt kimódolt veszekedése érdekes, akkor miért nem az, ha két város harcban áll? Olyan háborúra készül, ahol valóságos drámák történnek, igazi téttel! Persze a végén majd nyerünk, ilyen könnyen nem szereztem még ennyi pénzt. Ezeknek az amatőröknek semmi esélyük!
• És ha ők nyernek valahogy mégis - kérdi az újságíró - és maguknak kell visszalépni?
• Nevetséges még a feltételezés is! Továbbá sohasem állítottam, hogy e váratlan esetben én visszalépnék, hagyva nekik a szabad pályát. Ez vicc! Évek munkája van ebben az üzletben, egy ilyen gyerekes dologért fel nem adom. Bár, az viszont tény, hogy ez a gyerekes dolog még sok pénzt hozhat. És elárulom, maga sem jár rosszul. Menjen tárgyaljon, füleljen, most minden olyan helyre bejuthat, ahova nekem kényes lenne. Hozzon ajánlatot a médiától és hozzon információt. Addig is a költségeire egy kis előleg - nyújt át egy vastagabb borítékot.

Megyeháza, az elnök, Szokolai Sándor irodája. Már átolvasta a reggeli lapokat és most kávéját szürcsölgetve áll az ablak előtt:

• Mindig az emberekkel van a baj, sohasem maradnak nyugton. Mindig valami hülyeséget csinálnak és a saját érdekük ellen cselekszenek, de mindenekelőtt, az én levesembe köpnek. Hogy is képzelhetik ezt? Simán létrehoztam volna az egyezséget a két ostoba között, egy jó kis konzorcium, vagy közös ajánlat és nyugi van, béke. De most ezek ugrálnak, idióta fogadásokat kötnek, és ráadásul nagydobra is verik. Persze rendben van, kell a nyilvánosság, de nem az ilyen üzletben és végképp nem egy közbeszerzési pályázat előtt. Mit lehet most már tenni, holnaptól itt lesznek a sajtó emberei, mert nekik csak az ilyen bugyutaság az érdekes? Focin eldönteni egy pályázatot, egy nagy megyei beruházást? Milyen nehéz volt ezt a pénzt kilobbizni, megszerezni ennek a szegényház megyének. Hálátlanok, meg sem érdemelnek engem. Még ez a ciklus meg a következő, vagy talán még egy, aztán megyek, hagyom ezeket a saját ostobaságukban megfulladni. De várjunk csak, talán mégis van ebben valami, valami furcsa kis, nekem való lehetőség. A megyének, de leginkább nekem, aki levezényli okosan ezt a skandallumot. Ha már így alakult. Talán még a pesti pártközpont is felfigyel a megyére, Szokolai Sándorra, rám - kitelefonál a titkárnőhöz - hívja ide azonnal a kabinetfőnök urat!

Következő edzés Nádastón. Kisbálinték a pályán, szokásos lanyha kispályázás, de most a korlát mellett András figyeli őket. A látottak még inkább elkeserítik. Néhány perc múlva mellé támaszkodik Jenő. Szótlanul nézik a pályán történteket, majd Jenő beleszól mobiljába: gyertek. Pillanatok múlva megjelennek és először Misi jobbról, majd Lajos balról, András mellé támaszkodnak. Hosszú csend. Misi a kapus szólal meg először:

• Van az ifiben két tizenhét éves srác, ezeket mind - int a pálya felé - ketten verik három góllal. Velük és Kisbálinttal, már hatan vagyunk. Valaha csak mi hárman voltunk és nyertünk, a többi meg kiadta a létszámot.

Ekkor egy eltévedt labda gurul feléjük. András kilép a korlát mögül, jobbal megemeli és ballal lágyan, a közép felé íveli. Kisbálint kapásból, de szintén lágyan, visszagurítja apjának.

• Akkor lényegében megvagyunk – így Jenő és zsebéből elővéve András felé nyújtja a csapatkapitányi karszalagot.

Jani bácsi, aki a szertár ablakában leskelődik (hisz csak András nem volt beavatva a találkozóba) gondosan áthajtogatja a PONORI ANDRÁS feliratú 17-es számú mezt. Arra gondol, ma talán ő rúgja ki az istálló oldalát, és autóstáskájából előveszi a három öreg focista ma is érvényes igazolását. Hátul, a lelátón, Öregbálint belső zsebéből előhalász egy régen tartogatott havannát.

Másnap este a megyeszékhely egy eldugott éttermében:

• Uraim önök megőrültek, ez a főnök véleménye magukról - kezdi a kabinetfőnök mondandóját a vele egy asztalnál ülő Andrásnak és Miklósnak - de most már nincs, visszakozz! A megoldás a következő: egyrészt a meccset itt fogják lejátszani a megyeszékhelyen, mint kiemelt megyei rangadót. A legszélesebb publicitás mellett. A stadiont mi felkészítjük, az elnök úr lesz a meccs fővédnöke. Maguk mostantól kezdve befogják a szájukat és még csak egymás közelébe, de még inkább a megyei vezetés közelébe és leges-leginkább az elnök úr közelébe sem mennek. Egymással sem találkoznak, hacsak én nem hívom magukat. Készülnek a meccsre, és mindent bedobnak a győzelem érdekében, természetesen a sportszerűség keretein belül. A mérkőzés ennek ellenére döntetlenre végződi, aminek következtében senkinek sem kell visszalépni a tendertől. Ezután létrehoznak egy konzorciumot és együtt pályáznak. Persze nyílván lesz teendőjük a következő öt hónapban, de az én engedélyem, vagy jóváhagyásom nélkül még sóhajtaniuk sem szabad. Én közlöm magukkal a forgatókönyvet az eljövő öt hónapra. Ellenkező esetben pályázatukat olyan szigorúan fogjuk elbírálni, hogy találunk lehetőséget bármelyikük, vagy mindkettejük kizárására. Ez, mint tudják nem olyan nehéz. Csak akkor lesz ebből valami, ha végre együttműködnek. Vége a hülyéskedésnek! Elnök úr nem szereti, ha valaki túlontúl önjáró! Most csak ennyit. Majd én jelentkezem.

Öregbálint, András, Kisbálint és Jenő a Ponori és Fia tárgyalójában. András tájékoztatja őket az elnök ultimátumáról. Öregbálint rákérdez András kabinetfőnöknek adott válaszára.

• Remélem, megmondtad neki a véleményedet, hogy mi bundameccshez nem asszisztálunk.
• Igen megmondtam és mégis elfogadtam a lehetőséget. Legalább két okom van rá, az egyik mi azt a meccset sohasem nyerhetjük meg, a másik pedig, hogy ebben az üzletben annyi ember munkája és reménye van benn, hogy ezt egy focimeccsen, pusztán hiúságból és revansvágyból, nem kockáztathatom. Mit mondok az embereimnek, amikor nem tudok nekik majd munkát adni? Mindez azért van, mert focizgatni volt kedvem? Vagy, mert a fiam részegen virtuskodott és nem gondolta meg mit beszélt? Nem, ezt én nem vállalhatom fel. A foci csak egy játék és a mi szintünkön ilyen tétet nem bír el és láthatjátok értelmetlen is. Akár vesztünk, akár nyerünk, akkor is rosszul járunk. Csak egy marad, részt kell vennünk a színjátékban.
• Apa - szól közbe Kisbálint - miattam van ez az egész. Én egyetértek veled és melletted vagyok. Mondd, meg mit kell tennünk és a csapat úgy tesz, ezt garantálom.
• Sokan fogják látni azt a meccset, sőt sokan fogják figyelni a következő időszakot. Ahhoz is sokat kell tennünk, hogy ne bohózat legyen egy bravúros X kiharcolása. Erős csapatot kell kiállítanunk hónapok alatt. Ebben lesz dolgunk elég.

Öregbálint csak ennyit szól:

• Megértelek benneteket, de ebben ne számítsatok rám. Ez már a ti dolgotok lesz!

Lassan megy ki, és halkan csukja be maga mögött az ajtót. Jenő, szótlanul követné, de visszafordul:

• Abban nem vehetek részt, hogy csak azért felépítünk ismét egy csapatot, csak azért hívok vissza igazi sportembereket és lelkesítek kamaszokat, hogy szépen hihetőn játszanak le egy bundameccset. Inkább, mint az egyesület elnöke, visszaléptetem a csapatot a bajnokságtól. Akkor nem lesz meccs, akkor titeket is megkímélek egy szemétségtől. A többit meg intézd el a politikus haverjaiddal, meg azzal a nagyképű árulóval. Nádastó utolsó meccse vasárnap lesz - hangos ajtócsapódás.
• Talán, mint mindig, most is Jenőnek van igaza - szólal meg először András a hosszú hallgatás után - Játsszunk le vasárnap egy szép, csendes utolsó meccset és utána vége ennek az egész cirkusznak. Persze nem kell nagydobra verni. Addig van még négy napunk, edzés pontosan ötkor minden nap. Ma kezdjük. Beszélj Jenővel, egyenlőre csak mi hárman tudjuk ezt és maradjon is így a meccs végéig, ellenkező esetben olyasmik történhetnek, amelyek már nem rólunk szólnak. Legyen ez a mi meccsünk, ahogy nagyapád szeretné. Hívd a srácokat és az ifistákat, én hozom az öregeket. Jó lesz még egyszer veled játszani. Egy félidőt bevállalok, tudod a napi teniszezés segít valamennyire formában maradni. Valószínűleg Lajos és Misi is játszani fog.
• Rendben apa, ötkor a pályán - sietne ki Kisbálint, de András visszainti.
• Várj még egy percre, ülj le. Már négy éve, hogy csak üzletről beszélünk rólad, az életedről semmit.
• Jól tudod miért, otthagytál minket!
• És ezt persze még ma sem tudod megbocsátani, látom!
• Azt hiszem nem, de számít ez valamit, mindketten éljük a magunk életét, ha kilépünk ebből a házból és én, ezt már elfogadtam, így rendeztem el ezt magamban. Jogod volt neked is a saját életedet így alakítani, de gondolom nekem is.
• Igazad van nem is kérdés ez, de nagyapád tegnap nálam volt és mondott valamit, ami kettőnkre is tartozik. A maga módján bocsánatot kért a régi dolgokért, azért hogy akkor nem engedett a saját utamra. Tudod ez olyan rég volt, hogy ma már nem is igazán fáj, talán már el is felejtettem, de az elmúlt harminc évben nekem nem volt apám. Most pedig úgy érzem lehet, hogy visszakaphatom. Már nem keresem ki volt a bűnös mindazért csak boldog vagyok a lehetőségért. Ezt, pedig neked köszönhetem. Miattad újra összefog a család, a három Ponori. Össze kell fognunk és nem az üzletért vagy a dicsőségért, hanem mert apám azt kérte legyünk megint együtt a pályán és tanítsam meg neked azt, amit csak én taníthatok meg, az apád. És ne kövessem el ellened azokat a bűnöket, amit ő ellenem. Szeretnék az apád lenni és nem csak az üzlettársad.
• Apa – buggyan ki Kisbálintból - néhány hónapon belül nagyapa is leszel.

Szokolai titkárnője huszonöt perces várakozás után engedi be Koroknait az elnökhöz, aki a bőrgarnitúrán kínál helyet.

• Bizonyára tudja miért kértem, hogy fáradjon ide, kezdi. A mi kis helyi szenzációcskánk okán, amiről volt szíves tudósítani a hétfői lapban. Nem mondom igen sajátos kis cikkecskét kerekített a máskor pár soros hírből.
• Elnök úr, ez a kötelességem, az olvasókat minden fontos történés érdekli a szűkebb pátriánkban, és ez még érdekes is. Egyébként ki figyel oda egy negyedosztályú meccsre? Egyáltalán a focira manapság - válaszol az újságíró.

Szokolai, nyugodtan:

• Nem szükséges előttem a közhelyeket ismételni. Maguknak csak az az érdekes, ami nem természetes. Én, pedig azt szeretem, ami a mindennapokról szól, főként ha ezek a mindennapok az én kezemben vannak. Most is így lesz! Mostantól rendszeresen beszámol nekem a fejleményekről, ez ügyben ki mit tesz, ki kivel beszél, maga kinek adja el a sztorit, sőt arról is, ki mit gondol. Holnap megjelentet egy cikket valamelyik bulvárlapban a hétvégi meccsről és az utána történtekről. Kavarja fel az érdeklődést! Csináljon reklámot a megyének!
• Elnök úr, már ajánlatom van a Medium kereskedelmi tévétől, napi sajtóval egyetemben a teljes öt hónapos felkészülésre, a két csapat és a két város versengésére, na meg persze a meccsre tavasszal. Heti rendszerességgel valóság sóként adná a TV az egészet. Mindössze a két fél aláírása kell hozzá, de a feltételük az, hogy csak akkor működik a dolog, ha mindketten aláírják. Úgy akarják bemutatni, mint két végvár harcát. Már holnap megjelenne egy írás az egyik piros fejű újságban a hétvégi eseményekről, a fogadásról a story felvezetéseként. Ezt már meg is írtam, holnap mindenképp megjelenik. Minden további az érdeklődéstől függ. Megbíztak, hogy tárgyaljak a felekkel.
• Maga nem is hülye gyerek, épp erre akartam megkérni. Jelenjen meg holnap a cikk, és azután tárgyalhat tovább velük, de minden részletet tudnom kell. Most kérem az írást!

Koroknai átadja a már előkészített összesen két flekket. Szokolai csak gyorsan átfutja, majd visszaadja:

• Ez mehet. Holnap délután várom és megkapja a további utasításokat. Természetesen, mi ma nem találkoztunk. Viszontlátásra.

Váralja klosárja hangos munkagépek zajára ébred csillagtetős hálószobájában, a városi főtér árnyas padján, átellenben az ExBau székházával. Az egyik munkás mellé telepedig és cigivel kínálja.

            - Na, öreg - mondja a munkás - holnapra már négycsillagos szállodád lesz. Még ma    letérkövezzük az egész teret és új, padot is kapsz, meg fedett buszmegállót. 

           - Akkor biztos elzavarnak innen - így klosárunk magában - hívjon meg egy szíverősítőre - mondja fennhangon és fejével a szemközti italbolt felé int. 

Míg átballagnak, megérkezik Miklós és terepjárójával, az akkurátus emberek szokása szerint, a megjelölt túlméretes parkolójába farol, hogy induláskor ne kelljen manővereznie. Nem tudható, mikor kell valami oknál fogva gyorsan távoznia. Útlevelét is állandóan belső zsebében tartja. Egy messzire szóló repülőjegyet pedig hetente átbukkoltat titkárnőjével. Meglepődve néz körül saját városa főterének kezdődő felújítási munkálatain, az ismeretlen munkások tempós igyekezetén. Persze ismeri a multinacionális céget, aminek logóját a munkások kabátján lát, de nem érti. Egyáltalán nem érti. Tudta nélkül hogy kerülnek ezek ide? Hogy lehet, hogy egy ilyen munkát mások végeznek? Hogy lehet, hogy erről nem is hallott? Megtapogatja belső zsebében az útlevelet és az irodába lépve első dolga a nemrég érvényesített repjegy magához vétele. Másodszor pedig felhívatja fizetett szemét és fülét, Koroknait.

Nádastón éppen ekkor, egy tányérantennás közvetítő kocsi áll meg a Ponori és Fia előtt. A technikusok még be sem fejezték gyors, magukkal hozott reggelijüket, mikor a cég celeb riportere is megérkezik kissé kopottas bmv-jén. Gyorsan felvesznek egy rövid snittet a környezetről, a cégirodáról, majd elől a celebbel, határozottan, csapatostúl behatolnak a székházba. Ponori Andrást, az igazgatót keresik, de ott csak Öregbálintot találják, aki a tárgyalóba invitálja őket. Még helyet sem foglal a népes társaság, amikor megérkezik Szokolai és természetesen kabinetfőnöke. A kabinetfőnök a már kattogó kamerák előtt röpke tájékoztatást ad a megyei fejlesztésekről, az éppen folyó sajáterős, váraljai beruházásról, majd átadja a szót főnökének. Szokolai hosszasan beszél saját eredményeiről a megye élén, harcos antikommunista múltjáról, a labdarúgás iránti olthatatlan elkötelezettségéről és arról, hogy az átláthatóság mennyire fontos neki a közügyekben, a közpénzek elköltésében. Végül meghívja a tisztelt sajtó képviselőit a városi egyesület frissen felújított pályájára, amelyre a megye oly sokat áldozott.

A következő hétvégén Nádastó csapata hazai környezetben játszik, már a veteránokkal. A szünetben vezetnek András góljával és a második félidőt végig erős védekezéssel kibekkelik, a visszatérő kapus és centerhalf hatékony játékával. A szokatlanul magas nézőszám, a lelkes szurkolás és leginkább a győzelem okozta lelkesedés miatt, az elnök elfelejti eredeti szándékát, s nem lépteti vissza a csapatot, sőt már további győzelmekről beszél a megnőtt önbizalom és a józanságát csökkentő médiaérdeklődés okán:

• Ismét futball láz van kisvárosunkban, hiszen megint együtt játszotok - így Jenő a meccs utáni vacsorán - megint fel tudunk kerülni a térképre, veletek - mutat Andrásra, Mihályra, Lajosra. Kit érdekel már a fogadás! Nekem csak a foci a fontos, bár nem tagadom, tetszik a felhajtás is. Már több lap is interjút kért. Nádastó megint fontos lehet, talán még azt a hülye rangadót  sem kell elvesztenünk. Van időnk fejleszteni a csapatot, ti pedig tisztelettel akaszthatjátok szögre a csukát! - Andráshoz fordulva - Még sosem láttam ilyen ambícióval játszani fiadat!

Nyugat-európai nagyváros közismert kávézója. A nemzetközi építőipari cég tulajdonosának kedves helye, ahol gyakorta találkozik üzletfeleivel. Jó hely, mert mindig finom illatok terjengenek és elég sok vendég is van a nap minden szakában, hogy ne legyen feltűnő, ha bizalmas találkozót kell lefolytatnia. Sőt, a megbeszélés után akár magányosan is elfogyaszthat egy-két pohár abszintot. Szereti az ízét, mert a siker ízét hozza szájába, arra emlékezteti. Meg azért is, mert kedves francia szimbolista költői is ez itták, bár ők nem ebből a célból. Most sem másért foglaltatott ide asztalt, Szokolait várta, a magyar helyi politikust. Tudta előre, hogy ez az ember nem lesz túl drága, egyszerű a feladata. Ezek a keleti kiskirályok, hamar szeretnek a pénzre térni, nem kell velük a képmutatást sokáig gyakorolni, fölösleges köröket járni. Mindez még tetszett is neki. Tejes kávét és süteményt rendelnek mindketten. Kicsit még beszélgetnek az időjárásról, meghallgatja vendége panaszát az éjszakai rulett veszteségeiről, de csakhamar a lényegre térhettek. Még el sem olvadt a tejhab kávéján, mikor már tudja mekkora összegről van szó, s milyen valutában, melyik bankba kell elhelyezni. A fele sincs annak, amit ilyen esetben áldozni szokott, s ez azt jelenti, a saját számlája is hízhat még valamicskét, amiről az igazgató tanács sem fog tudni. Mindezt már ügyvédje intézi a politikus kabinetvezetőjével. Szerencsére azzal az emberrel már nem neki kell találkoznia. Elköszönnek, s ma talán három abszint is jöhet. Szimbolikus estéje lesz. Arthur Rimbaud, egészségedre barátom! Még egy évad a pokolban!

Nádastó csapata valamennyi meccsét megnyeri az évadban, a veteránok tudásával és tapasztalatával, valamint a fiatalok lendületével kimagaslanak a megye első osztályból. András a pályán, ha csak teheti,  helyzetbe hozza Kisbálintot, aki ezzel a gólkirályi cím első számú várományosa. Váralja szintén veretlen, hiszen visszatértek a külföldre kölcsönadott játékosai, s Miklós leszerződtetett egy német edzőt is. Már csak néhány hét választ el a mindent eldöntő rangadótól.

A multinacionális cég magyarországi igazgatója magához rendeli Lajost, a cég alkalmazottját, a szintén visszatért veterán nádastói középhátvédet, András barátját. 

    - Lajos, hallom, ismét igen sikeresek régi csapatukkal és talán meg is nyerik a bajnokságot. Láthatjuk minden héten a tudósításokat, magukkal van tele az írásos és elektronikus média. Gratulálok, nem kis teljesítmény ez önöktől, de az a véleményem nem ér ez sokat. Hisz csak egy játék az egész. Mégis irigylem magát, sikeres mérnök itt, nálunk és sikeres focista ott, náluk. De melyik a fontos magának? Gondolom az az egzisztencia sokkal fontosabb magának, amit mi biztosítunk. De lehet még ennél följebb is! Nekem már csak egy-két aktív évem van hátra és úgy gondoltam talán esetleg közbenjárhatnék az érdekében, akár léphetne az én helyembe. Azonban mindezért valamit tennie is kéne, picit segíthetne saját cégén. Nem nagy ügy, egészen kis dolog. 

     -  Mire is gondol? Mindig a legjobb tudásomat adom és azt sem nézem lejárt-e már a munkaidőm? Gondolom ez a feladatom, nem több.

      -   Ezzel nincs is gond, de tehetne egy aprócska kis szívességet. Vegye rá barátját, adja el cégét nekünk, mindenki ezzel járna a legjobban. Szép kis összeghez jutna Ponori és mi pedig egy olyan piachoz, amelyet mi ki is tudnánk használni, mert ahhoz tőke kell. Neki pedig az nincs, legfeljebb szakértő gárdája, de őket pedig mi szépen át tudnánk venni és gyorsan termőre tudnánk azt a gallyacskát fordítani. Ő pedig meg focizhatna gondmentesen, tovább kedvére.

       -  Uram, tudja, hány ilyen ajánlatot utasítottak már vissza? Az egy tradicionális családi vállalkozás, amelyik a fél megyének munkát ad, sok száz család megélhetését biztosítja. Maguk azonnal kirúgnák az alkalmazottak kétharmadát és hoznák az alkalmi munkásaikat. Ne, ezt ne is kérje tőlem! Ha csak megpendíteném András előtt, hogy jelenlegi munkáltatóm a helyébe lépne, azonnal elveszteném barátságát. Lehetetlent kér, higgye el!

         -   Belátom, talán ezt nem Önnek kell elintézni, de volna itt egy sokkal egyszerűbb dolog, amit megtehetne és fel sem tűnne barátjának, s amivel könnyedén megoldhatná a problémát. 

          -    Éspedig?

          - Veszítse el a meccset Váralja ellen, engedjen el egy-két támadást, azok megnyernék a meccset és nekünk már csak azzal a pénzéhes Miklóssal kellene megegyeznünk. Ami már gyakorlatilag meg is történt. Sőt az egyezség már magasabb szinten is létrejött a beruházás elnyerése érdekében. Mondhatnám akár úgy is, kezünkben mindenki, aki számít. Lássa be az a meccs már teljességgel érdektelen, tét nélküli.

Lajos megfordul és főnökére csapja az ajtót. Csak ezután kapcsolja ki a zsebében lévő mini felvevő mikrofonját.

Kisbálint érkezik a rangadó előtt elsőnek az öltözőbe, hogy mint csapatkapitány ellenőrizze, a felszerelés ki van-e készítve és, hogy magára maradva összeszedje gondolatait, mit mond a pályára vonulás előtt csapattársainak. Most is, mint mindig, gondosan összehajtogatva mindenkinek a székére van helyezve a mez, alatta a gondosan kiboxolt cipőkkel, hála Jani bácsinak. Éppen leül székére, amikor megszólal telefonja: 

• Azt hiszem kezdődik, hallja párja sóhajtó hangját, és már rohan is, haza vajúdó feleségéért, s vele a városi kórházba. Szülni fognak, érkezik kicsi lánya! A folyosón még int apjának, hogy semmi baj, jön vissza, amint tud, de most mennie kell. Rohanni, rohanni.....

András azonnal megérzi fia észvesztő rohanásának okát, még arra gondol, talán neki is mennie kell, de hamar rájön ez nem az ő dolga, ez felnőtt fia dolga, csakis az ő felnőtt fia dolga. Neki most más kötelessége van. Kijelölni a kezdő csapatot, taktikát adni, kiosztani a feladatokat és leginkább lelkesíteni, hisz kint már több ezer ember várja a rangadót. 

Kisbálint távollétében vállalnia kell a szereplést a kezdő csapatban. A kezdőrúgás előtt körbenéz csapatán, felnéz a lelátóra. Nem lát arcokat csak színeket, nem hall csak zúgó morajlást. Majd a kezdő sípszót. Legurítja a labdát társának és elindul egyetlen elszánt lendülettel előre. Ismét húsz évesnek érzi magát.

Váralja a huszadik percben Lajos elkésett szerelési kísérlete után vezetést szerez, ami után a barát azonnal cserét kér. A félidő második felében szinte kapujukhoz szegezik az ellenfelet, de vagy szerencsével, vagy durva közbelépésekkel megússzák a gólt. András a második félidő tizedik percében az ifista srác előreívelést mellel maga elé teszi, jobbal szökteti magát és megállíthatatlanul az ellenfél kapuja felé tör. Már a tizenhatoson belül jár, amikor hátulról egy váraljai védő megakasztja lövésre lendülő lábát. Olyan erővel esik hasra, hogy a horzsolódástól szerte-szét szakad rajta a mez, de még csúszik tovább, mikor meghallja a bírói sípszót. Tizenegyes. Pillanatok alatt mellette terem a csapat és érkezik a masszőr is. Fáj, rettenetesen fáj a megrúgott lába, érzi nem tud talpra állni.

Kisbálint érkezik mellé, homlokára teszi kezét és kérdő tekintetére szinte válaszul mondja:

           - Egészségesek, mindketten egészségesek és gyönyörűek.

           - Akkor ezt most rúg te - mondja fiának, már a hordágyon.

A partvonal mellett teszik le és onnan nézi, ahogy fia egy testcsellel elküldi balra a kapust és jobbra, elegánsan begurítja a labdát. Végül Limpi a tűzőr góljával meg is nyerik a meccset.

A mérkőzés végén az öltözőben Lajos egy kis hangrögzítőt ad át Andrásnak azzal, hogy ami rajta van, az segít nekik megnyerni ezt az elátkozott tendert. András még aznap találkozik Szokolaival, aki másnap egy sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a pályázatok értékelése nem járt eredménnyel, nem érkezett egyetlen érvényes ajánlat sem, ezért rövidesen új tender kerül kiírásra. 

A Ponori és Fia már nem indul az új pályázaton, amelyet a multinacionális cég nyer meg, s ahol már Miklós az új igazgató.

Nádastó abban az évben megnyeri a megyei első osztályú bajnokságot és jövőre az NB  III-ban indulhatnak. A csapat edzője Ponori András, csapatkapitánya Ponori Bálint. Öregbálint pedig boldogan füstöl el minden meccsen egy-egy finom havannát. Jani bá’ istállójába új, korszerű, füstelvezető kémény épült.

,