Nem volt szüksége vekkerre ahhoz, hogy öt órakor felébredjen, mert a szoba-konyhát fűtő sparheltben ekkor már csak az este dugig rakott tüzelőfa zsarátnoka pislákolt, meleget már nem adott. Épp ennyi volt a fűtő-főző tűzhely kapacitása. A hideg ébresztette fel. Igaz most még az sem kellett hozzá, mert jó ideje csak forgolódott ágyában, persze csak lassan-óvatosan, hogy feleségét és lányait ne zavarja mély álmukban, hátha valami szépről álmodnak és amíg alszanak sem bántja őket a hűvösödő levegő. Kibújt foszlott szőrös takarója alól, felvette bakancsát, szivacsbélésű kabátját és kiment az udvarra, hogy behozza a tegnap gondosan felvágott tüzelő megmaradt részét, amellyel csakhamar ismét lobogó tüzet gerjesztett sparheltjében. Feltett egy nagy lábos vizet, hogy reggeli teájukhoz felforralja. Hamar bemelegedett a kis házikó, gyöngyözni kezdett a víz, amíg ő egy spanglira gyújtott. Két mély slukk között boldogan tapogatta nadrágja jobb első zsebét. Ott dudorodott vagyona, ötvenezer forint ezresekben, kétezresekben. Gazdag ember volt, úgy gondolta és érezte is. Új munkája volt, amihez a lábát sem kellett kitennie hazulról. Első fizetését pedig tegnap, december 23-án kapta kézhez készpénzben, kis címletekben.
Éppen egy hónapja állt meg háza előtt egy nagy sötét terepjáró. Őt keresve egy öltönyös fiatalember, akin – neki úgy tűnt fel – legalább egy mérettel kisebb volt az egyébként elegáns viselet. A vendég gyorsan a tárgyra tért. Elmondta, hogy alkalmazni szeretné őt, mint székhelyszolgáltató menedzser, akinek semmi más dolga nincs, mint a szerződést aláírnia. Elé tolt öt papírt, mindegyiken más-más megbízó szerepelt, de mint kézbesítési megbízott, valamennyin ő, Karajos Gáspár. Fizetésként pedig szerződésenként tíz-tízezer forint havonta. Kezdett tetszeni Gáspárnak a dolog, és bár különösebben nem érdekelte, de azért megkérdezte: mit kell neki tennie mindezért. Semmit, illetve csak annyit, hogy naponta kiüríti a postaládát, melyet kollégám éppen felszerel a kerítésére és csak átadja az ide érkező leveleket nekem vagy annak a kinti kollégának, hangzott a válasz. Gáspár alaposan megnézte a kerítésénél ügyködő kétméteres kopasz embert, hogy megismerje majd később is. Én pedig – folytatta a fiatalember – minden hónapban elhozom az ötvenezret. De, másnak ne is nyisson ajtót csak nekünk, kettőnknek sőt, ha esetleg ajánlott levél érkezik, azt ne vegye át. Hagyja, hogy a postás bedobja az értesítő cédulát. A többit mi intézzük. Ja, még felszerel a kollégám a bejáratra öt cégtáblát. A postás erről fogja tudni milyen küldeményeket kell ide kézbesítenie. Gáspárnak most már igen-igen tetszett a dolog. Ezért meg is kérdezte újdonsült jótevőjét, hogy minderre inna-e vele egy áldomást? Már nyúlt is öreg demizsonjáért, amelynek tartalmát rendesen a karácsonyi ünnepekre tartogatta. Az üzletember egy kézlegyintéssel elhárította a kínálást, majd ahogy jött, úgy gyorsan távozott is az aláírt papírokkal, midőn végzett kopasz társa is a táblaszereléssel.
Gáspár azért rejtegetett borából gazdagságát megünnepelendő néhány decit leeresztett torkán, majd kiment az utcára, hogy megtekintse a felszerelt táblákat, új munkakörének elengedhetetlen relikviáit. Csak nehezen tudta kibetűzni az azokon álló feliratokat, mindegyiken valami trade, sulotion vagy council szöveg volt. Szépek, fényesek voltak, különösen a nagyméretű rozsdamentes levélláda. Büszke volt portájának új díszeire, s arra gondolt, már nem is kell neki idén karácsonyfa.
Szinte másnap elkezdtek érkezni a levelek. Mindennapos járata volt a kerékpáros postásnak hozzá. Fel is tűnt ez a falubelieknek, szomszédoknak. Vendel az ivóban meg is jegyezte: Gáspár te vagy idén a Mikulás, hogy ilyen sokan írnak neked?
Gáspár napra-nap gondosan kivette, a konyhaasztalon sorjáztatta a borítékokat. Természetesen egyet sem bontott fel – különösen nem is érdekelte tartalmuk – de azért, az feltűnt neki, hogy a feladó általában valamilyen bank volt. A kopasz kolléga pedig heti rendszerességgel jött és elvitte azokat. Gáspár látta, hogy jól megy az üzlet, s reménykedve várta a hónap leteltét, a fizetési napot. Nem kellett csalódnia, december 23-án meg is érkezett új munkaadója a méretes terepjáróval nyújtva neki az ötvenezret három címletben. Gáspár megijedt a húsz-tízezresektől és arra kérte az öltönyöst, hogy legyen szíves neki ezreseket, kétezreseket adni, mert, ha ilyen nagy pénzzel állít be valamelyik boltba, majd azt hiszik, hogy nem törvényesen szerezte a pénzt, hiszen nála ilyeneket szinte soha nem látnak. Beintette az öltönyös ember a kopasz sofőrt és leszámoltak kezébe ötvenezret, ahogy kérte, ezresekben, kétezresekben. Így már egészen más, így már érezte munkája súlyát, gyarapodását! S hogy ez minden hónapban így lesz! Gáspár boldog volt.
A karácsony előtti nap 23-a, munkanap volt. Alighogy megkapta jogos fizetését Karajos Gáspár és a nagy autó felkavarva az út porát elviharzott, két ismeretlen ember, az egyik, a férfi, aktatáskával kezében, a másik az idősebb nő, esernyővel kezében, megállt udvarának kapuja előtt. Csengője nem lévén azok vártak és vártak, néha megrázták a kaput. Folyamatosan ugatott valamennyi szomszéd kutya. De Gáspár tudta mi a dolga. Megfigyelte őket az utcai ablakon keresztül, csendre, mozdulatlanságra intette családját. Nem engedte be az ismeretleneket. Húsz perc is eltelhetett csaholással, várakozással háza előtt, Gáspár nem mozdult. Azok megunván a várakozást mielőtt elmentek, telefonjukkal készítettek néhány képet a portálról végül, valami cédulát be is dobtak a szép fényes levélládába. Gáspár büszke volt, hogy úgy tett, ahogy utasította megbízója.
December 24-én Karajos Gáspár, mivel még déli két óráig nyitva voltak az üzletek, a közös reggeli családi teázás után, elindult új gazdagságát kézzelfogható dolgokra váltani. Első útja a Tüzép telepre vezetett, ahol rendelt, egyben kifizetett két mázsa fát, amely talán elég is lesz a télre, ha nem lesz túl hosszú. Megegyezett a tulajjal, hogy még ma le is szállítják. Téli kabátot, zoknit, fehérneműt és új cipőt vásárolt a család minden tagjának a ruházati boltban. Az élelmiszerboltban megvette az ünnepi menühöz a méretes pulykát, köretként krumplit, uborkát és két rúd bejglit, egy mákosat, egy diósat. Kérte a házhoz szállítást két zsák krumplival és ugyanannyi hagymával egyetemben, majd betért a kocsmába, ahol Vendel barátjával és annak haverjaival megivott egy-két pohárkával. Természetesen ő fizetett. Tulajdonképpen ezzel minden pénze el is fogyott, a maradékból köttetett felesége számára egy nagy csokor rózsát a virágüzletben.
Mire hazaért valamennyi kiszállítandó áru meg is érkezett, s az asszony már főzte az ünnepi vacsorát. Mikorra elkészült a lakoma, a tüzelő glédában állt a ház oldalában, a tartós élelmiszerek pedig a hűvös pincébe kerültek. Vacsora után gyerekei boldogan próbálták fel a téli öltözetet, felesége mosolyogva simogatta meg kezét a rózsacsokor alatt, miután leszedte az ünnepi asztalt. Még ittak néhány pohárral a félretett demizsonos borocskából. Gáspár és családja reménykedve várta a telet, mert tudták, őket már nem érheti meglepetés. Felkészültek.
Karajos Gáspár otthonát jóleső melegség hatotta át. Lobogott a tűz az öreg sparheltban. Kinn hosszú időre fagyot hozott a viharos szél. A fényes krómacél postaládában most csak egy levél lapult, ezúttal Karajos Gáspárnak címezve. Feladó az adónyomozó hatóság. Tartalmát Gáspár már csak az új évben nézi meg. Idézés. De már egy másik évre.
