A sarudi kikötő közelében leállította a ladik segédmotorját. Hangtalanul siklott tovább állandó helyére. Útját a sötét felhőkön átvilágító telihold ezüstös sávja jelölte csak, mert az éj közepi sötétségben nem látszott a kikötő irányfénye. Különösebben nem is volt rá szüksége, mert minden hajózó utat, eldugott holtágat, vízi csapást ismert a tavon, leginkább a sarudi medencében. Akár vakon is visszatalált volna. Lassacskán tíz éve élt itt egy akkor vásárolt összkomfortos lakókocsiban. Pontosan azóta, amióta nem volt semmi dolga. Egykor volt vállalkozása eredményeként összespórolt pénzén tartotta el magát egészen mostanáig, amely tőke mára már szinte teljesen elfogyott. Hát halászott, pecázott, úgy gondolt magára sokszor, akár Hemingway Santiago nevű öreg halászára. Annyi kis különbséggel, ő mindig fogott halat. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is fogta, inkább szerezte a zsákmányt. Tökéletesen ismerte a helyi rapsicok csapdáinak helyeit, amelyeket orvul megdézsmált. Mindig csak annyi halat vett el, amennyire neki magának szüksége volt, s mindig az éjszaka leple alatt. Így, hát nem bukott le.
Ezúttal is egy két-három kilós ponttyal és néhány kisebb kősüllővel szákjában tért vissza. Éppen elég lesz egy kiadós halászléhez kettejüknek, régi barátjával, a könyvelő Jencivel, aki a déli vonattal érkezik. Addigra el is készül kedvenc ételük a bográcsban. De most még volt ideje. Tutaját gondosan kipányvázta az egyszerű fapallós mólóhoz, a halakat beemelte a ladik végébe, hogy a levegő végezzen velük, nem szerette agyoncsapkodni a halakat. Hátára feküdt a ladik alján és gyönyörködve vizslatni kezdte az átszűrődő csillagok fényét. Közben arra gondolt, hogy milyen könnyű istenben hinni, amikor a saját láthatatlan méreteit hasonlítja a felette lévő végtelenséggel. Teljes csönd volt, már a zsákmányolt halak is abbahagyták haláltusájukat, mozdulatlanul várták végső nyughelyüket, a bográcsot. Félálomba merült. Egyszer csak egy közeledő ladik csobogását hallotta meg. Úgy számolta kábé még ötven méterre lehetett. Két ember sziluettjét világította meg a holdfény. Ezek is igen csak lopakodva csorogtak a kikötői sójához. Fekve maradt, de a zajtalan éjszakában jól hallotta suttogó beszédjüket:
- Haver csak hülyítesz, már három napja keressük azt a bizonyos holtágat, ahova állítólag eldugtad a csomagot!
- Pedig tuti, hogy itt kötöttem el a csónakot és menekültem el az engem üldöző zsaruk elől. Egyszer csak egy lótusz, vagy mi a fasz virágokkal teli, patkó formájú holtágba hajtottam be, s a csomagot egy vastag farönkhöz kötöttem és óvatosan leengedtem a vízbe. Tudod jól, hogy minden eshetőségre számítva vízhatlan csomagolásba teszik a pórt.
- Ja, az a csomag ötszázmilliót ér spanok között is, de te elvesztetted. Ennek a főnök kúrvára nem örül, napok óta őrjöng. Kaptál egy utolsó lehetőséget, hogy leszállítsd, de te csak át akarsz baszni! Valószínű saját zsebre akarsz ügyködni, vagy mi?
- Isten mentsen, hogy én saját zsebre, hát ismersz. Ki van csukva, de egyszerűen nem találok vissza, arra a nádcsapásra – fogta könyörgőre már az egyik hang.
- Tudod jól mi a helyzet, senki nem pöcsölhet a főnökkel, inkább veszni hagyja a szert, minthogy valaki megjelenjen vele a placcon! Türelmes voltam veled, de ennek vége!
Jonasz, mindenki így hívta a János után, levegőt sem mert venni a ladik fenekéhez simulva, midőn egy tompa durranást hallott, fényes villanással kísérve. Majd egy összecsukló test zaját. Percek múltak el mire kimert lesni. A másik csónak távolodó körvonalait látta araszolva a mély vizek felé. Néhány pillanat múlva felbőgött annak motorja, sebesen a túlpartot vette célba. Hamarosan betakarta az éjszaka sötétje.
Sokáig maradt fekve a csónakgerincen. Gondolkodott, először megpróbálta értelmezni az eseményeket. Valami olyasminek volt tanúja, ami krimikben szokott történni, de hát ez nem olvasmány volt. Egyértelmű valóság, ami füle hallatára éppen most történt meg. Nem tudta mit tegyen. Viszont azt tudta, hogy az a kábítószer szállítmány hol lehet. Csakis a Tündérkertben, amely valamikor egy helyi kis tanyasor volt, mielőtt a mesterséges Tisza tó vizével vagy negyven éve el nem árasztották. Az odavezető vízi utat csak nagyon kevesen, szinte senki nem ismerte, csak néhány leszármazottja a régi öregeknek, akik örökre igyekeztek titokban tartani az utat, mert ez a mostanra holtággá zárult rész a rapsicok kedvelt helye. Ott mindig tele volt balinnal, ponttyal, tiszai süllővel az összes csapda. Egy alkalommal akkora pontyot talált az egyik haljárat elé helyezett hálóban, amely nagyobb volt, mint az országos rekord. Állítólag az ilyen, amúgy növényevő ponty már ragadozóvá válik, mert több tíz kilósra nőtt testét többé nem képes csak szokásos táplálékával táplálni. Azon a halon élt hetekig. Egészségesen táplálkozott.
Pirkadt mikor elindult kis telkén felállított lakókocsijához. A friss halakat megtisztította, tüzet rakott kedves rézbográcsa alá. Szalonnán hagymát pirított, majd rátette a paradicsomot és paprikát. Lassú tűzön hagyta az alaplét rotyogni. Beletette a halcsontot a fejeket és farkakat, a szeleteket majd akkor dobja bele, ha már Jenci is itt lesz, mert azoknak csak rövid idő szükséges. A pontyban még talált némi haltejet is, azt is félretette. Kibontott egy üveg merlot-ot és várta barátja érkezését. Volt már terve, de ennek megvalósításához Jenci is szükséges.
Éppen beletette a besózott halszeleteket a rotyogó lébe, amikor megérkezett Jenci. Sporttáskával érkezett barátja, aki több napra tervezte látogatását. Dumálás, iszogatás, horgászás, összeveszés, kibékülés, ez volt a szokásos rituálé. Jonász most másként gondolta, bár ajtóstul azért nem akart a házba rontani.
Néhány pohár merlot után jöhetett a halászlé, ami Jenci szerint még mindig pont olyan jó volt, mint megannyiszor az évek során. Kicsit még politizáltak, beszéltek a régi csajokról, majd Jenci panaszkodott, hogy kuncsaftjai egyre kevesebbet hajlandók fizetni munkájáért, már nem is tudja, miért csinálja ezt, mert leginkább csak az a feladata, hogy eltűntesse a magas pénztárszintet, valójában tisztára mossa az eltitkolt jövedelmet, vagy még inkább a zsebbe fizetős korrupciós pénzeket.
- Tudod – így Jenci – már nem várom vissza az asszonyt, évek óta nem is kerestük egymást, de viszont minden nap várom az adónyomozókat, a rendőrséget. De hát élni kell, s azt csinálom, ami a megrendelők érdeke, hogy egyáltalán kifizessenek. Ezek azt hiszik, hogy a szellemi munka valami olyasmi, amit én légből kapok. Nem értik meg, hogy az én boltomban a polcokon a tapasztalatom, a tudásom van, azt tudom eladni nekik. Unom őket, s utálom, bizonygatni, hogy nem elég tisztességesnek látszani, hanem azt be is kell bizonyítani, legalább a papíron. Mindezt pedig előbb, mint amikor bekövetkezik a baj….Szeretném már igazából abbahagyni ezt a mókuskereket, bár nem tudom hogyan, hiszen csak ehhez értek.
- Mit szólnál – így Jonász – ha erre lenne lehetőséged, s nem is máskor, később, valamikor, hanem most és azonnal?
- De ez csak ábránd. Már csak mások szarát passzírozom vissza, oda ahonnan kijött, míg képes vagyok rá. Én nem tudok olyan nomád módon élni, mint te, akinek semmi gondja-baja, nekem tudod ott van a gyerekem, akit el kell látnom autizmusa miatt egész életében, pontosabban egész hátralevő életemben. Mi lesz utánam, fingom sincs?
- Nekem esetleg van.
- Micsodád, egy fingod? Kösz abból van elég.
- Annál azért most sokkal többem. Történt valami tegnap éjjel. Olyasmi, ami mindkettőnk nyugdíjas életét megszépítheti. Csak egy kevés tennivalónk van és ölünkbe hullik a megoldás.
- Nyertél a lottón?
- Majdhogynem, de ez annál jobb, csak segítened kell.
Jonasz részletesen elmesélte az éjszaka történteket, hallottakat. Jenci láthatólag egy szavát sem hitte.
- Ismerem minden történetedet, neked írónak kellett volna lenned, ez a történet is nagyon érdekes. Írd meg, bestseller lesz a krimi irodalomban!
- Szerinted nem ér meg egy próbát? Én jól ismerem azt a helyet. Meg fogjuk találni. A drog értéke félmilliárd, ha a felét kapjuk, akkor is eléldegélhetünk belőle örökre! Kimegyünk oda ma éjjel és elhozzuk.
- Megyek, hisz pecázni jöttem, de el sem tudom képzelni ezt az ostoba históriát. Ennyi drog a vízben és nem találják meg a profik? Na és ha megtaláljuk, akkor mi lesz? Kábé percek alatt kinyírnak, ha megpróbáljuk eladni. Még azt sem értem, hogy kinek?
- Az most másodlagos. Ha megtaláljuk, majd azután átgondoljuk, mit teszünk a cuccal. Különben is neked vannak csak igazán ilyen kapcsolataid, ügyfeleid, épp az imént emlegetted őket.
- Neked jót tesz a bor, emelem poharam ezúttal is rád, régen hallottam tőled ilyen eredeti történetet – így Jenci – egészségedre!
- Egészségünkre!
Jonász az éjszaka közepén felébresztette barátját, aki a második adag halleves és a sokadik pohár vörös bor után mélyen elaludt a lakókocsi előtti függőágyon, csak néha-néha horkangatva egyet. Felvették combközépig érő vízjáró csizmájukat, s alig neszezve kieveztek Jonász ladikjával a tó közepére. Jenci ült a motor mellett, amit Jonász néma intésére egy rántással bekapcsolt. Lassan elindultak. Barátja kézmozdulatokkal irányította a cél felé, aki a halászladik orrában guggolva kereste a titkos utat. Alig fél óra múltán egy keskeny sás és nád szegélyezte csapásba hajtottak. Barátja a hajóorrban egy csákjával folyamatosan hajtotta félre az útjukat akadályozó növényeket. Egy patkó alakú holtágba érkeztek. Jonász intésére leállította a motort és evezve mentek tovább, széles, vízszintes levelű tavirózsák között. Jenci barátjától tudta, hogy ezek a virágok milyen értékesek, természetvédelem alatt álltak. A vízpatkó közepén kikötöttek. Kiszálltak a szárazulaton, a csónakot egy tömör fatuskóhoz kötözték. Mindketten csáklyázni kezdték a mély vizet. Sokáig semmi más, csak némi sulyom került a felszínre. Megizzadtak mindketten a szorgos kutatásban, már-már feladták a mélység kotorászását, amikor Jenci csáklyája egy műanyag kötelet emelt ki. Komoly súly lehetett a végén, mert megfeszült a kötél. Ketten húzták. Erőfeszítésük eredményeként egy műanyag zsákot emeltek ki. Letisztították a hínártól s beerőszakolták ladikjukba. Jonász egy kis lyukat vágott a gondos csomagolásba, borotvaéles horgászkésével. Némi fehér por ragadt a pengére. Már tudták, megtalálták, amit kerestek.
Hazafelé vették azonnal az irányt. Kikötés után felcipelték a húsz kilósnak tippelt zsákot a lakókocsiba. Néhány grammnyit felszippantottak, ahogy azt filmekben látták, Jenci bankkártyája segítségével. Különös emelt szintű boldogság vette el józanságukat. Mély álomba merülve egész éjszakán át tartó moziba ájultak, szinte egyszerre. Rég nem aludtak ilyen sokáig, színes szélessávú filmet nézve.
Már magasan járt a nap felmelegítve a lakókocsi belsejét. Kopogásra ébredezni kezdtek. Jonász botorkálva, nehéz fejjel vánszorgott az ajtóhoz, résnyire nyitotta. A falusi pék tizennyolc év körüli igen-igen szemrevaló lánya állt ott.
- Hát ti aztán jól kihasználtátok az éjszakát, megihattatok mindent. Már másodszor vagyok itt, korábban olyan horkolás hallatszott, hogy inkább léptem tovább.
- Jó reggelt Zsuzska– dugta ki nem kevésbé viseltes ábrázatát Jenci – mi jót hozott nekünk?
- Reggel még friss volt a kenyér, de mostanra már elhűlt, de nektek úgy látom jó lesz így is. Na meg – vette elő biciklije hordozó kosarából a kávés termoszt – erre szükségetek lesz. Korhely népség, mindjárt vége a napnak.
Szótlanul kortyolgatták a meleg nedűt, mialatt a cserfes fruska tovább korholta őket, igaz a kenyeret is felszelte közben, és megkente az esti bogrács alján lévő halkocsonyával. Azzal kínálta a másnaposakat, akik látható hálával, élvezettel harapdálták a karéjokat.
- Na, szedjétek össze magatokat és, ha emberi formát öltötök még ma, akkor talán megérdemlitek, hogy este hozzak egy kis birkapörköltet. Jó döglést.
Azzal fellibbent bicajára és tizenéves alakja, tizenéves bájával a falu felé kerekezett. A barátok párhuzamos tekintettel hosszan követték. Egymáshoz még most sem szóltak. Kifeküdte a frissen nyírt fűre. Jenci szólalt meg, csak a szája mozgott:
- Te, mi a szart ittunk tegnap? Semmire nem emlékszem.
- Ugyanazt a merlot-ot, amit mindig, de mégse lehet ugyanaz, mert én sem tudom mi volt tegnap, de a fejem, végtagjaim olyanok mint a szikla.
- Nekem is, csak hasogató szikla, ha van olyan.
Aludtak még egy órácskát. Jenci arra nyitotta ki a szemét, hogy Jonasz ott guggol mellette, furcsa arccal.
- Gondolom, már neked is rémlik valami – fejével a lakókocsi felé intve – ott van benn a csomag.
- Ja, vagy húsz kiló drog, kilós porciókban, vízhatlan csomagolásban, de az egyiket, ugye megízleltük.
- Néhány gramm és megőrültünk tőle. Mi a szart élveznek ezek ebben, rövid élvezet, hosszú szenvedés?
- Hát talán azt, amit azok a jóemberek pusmogtak füled hallatára, hogy ötszáz milla az értéke?
- Annak, aki adja, s aki veszi, miért teszi? Méreg, de van rá igény! Most légy okos, mi a következő lépés, talán el kéne égetnünk.
- Hülye vagy, pillanatok alatt ellepné az egész falut, de talán a megyét is a drog szaga. Ezzel az erővel ki is írhatnád a facebookra, hogy nálad az áru. Most viszont még senki nem tudhatja, hogy kihalásztuk és ha igaz az egyetlen ember, aki tudta, hogy hol van, már nemigen adhatja tovább az infót. Gondolkodjunk! – Jenci.
- Gondolkodjunk – Jonasz.
Így hát egész napra gondolkodóba estek, hogy jobban menjen, mindjárt el is indultak Feri bá, a nyugdíjas gyakorlati-ének tanár sarki kocsmájába, ahol lehajtottak egy-két gyógy sört. Sajnos még ettől sem jutott eszükbe semmi okosság, ezért folytatták a kúrálást. Lementek a tóra úszni egyet. Miközben persze tovább gondolkodtak. Felfrissülve vizesen kifeküdtek a napra, süttették hasukat, hátukat, mialatt persze ugyanazon járt az eszük. Eltelt a délután, megjött az este, s érkezett mindkettejük plátói szerelme, Zsuzska. Kerékpárja kosarában az illatos birkapörkölttel.
- Sokkal jobban néztek ki, hát megérdemlitek specialitásomat. Tálalás!
A szaftos kaja, a még mindig friss kenyérrel megtette hatását. Ismét embernek érezték magukat. A gyönyörű lány távozása után – mert akkor mertek kinyitni egy flaskát – egy-két pohár bor is került a négy sarkán fáklyákkal kivilágított kerti asztalra, befejezték a gondolkodást, s érkezett az ötletelés:
- Van egy félmilliárdos csomagunk, - kezdte Jenci - van egy feltételezhető hullánk, meglehet, ha ez kiderül, mi leszünk a gyanúsítottak. Mire kimossuk magunkat, ha egyáltalán, akkor is kapunk esetleg valami kis nyomravezetői díjat. S ez csak nagyon is feltételes módban.
- Ha meg megtartjuk, s valahogy értékesítjük, akkor több száz millát kaszálhatunk!
- De, s ez nagyon is valószínű, akkor a drogmaffiával találjuk magunkat szemben, s nem gondolom, hogy azok garantálnák nyugdíjas éveinket. Sőt mielőtt eljönnének azok az évek, jelentősen megrövidítenék azt az időt. Ez nekem nem tetszene, gondolom neked sem.
- Akkor, akkor másként kéne hozzáállnunk a dologhoz, mert ebben van biznisz, persze szordínóban, lépésről lépésre, hosszú távon – Jenci.
- Te célzol valamire, úgy látom! – Jonasz.
- Csak egy fura elképzelés, talán megoldható, talán megcsinálható! Tudod mi az az inszomnia?
- Valami az alvásképtelenséggel kapcsolatos divatos betegség, vagy mi.
- Mi történt velünk az előző éjjel? Egy kis szippantás és úgy aludtunk fél napot, mint a bunda. Miért is? Mert ez a cucc bennünk volt, bár mosott szarként ébredtünk, de mi van ha kisebb a dózis és nem is látszik, hogy ez minek a következménye?
- Követni próbállak….
- Hát kövess! Mi van, ha van egy álmatlanság elleni klinikánk, esetleg éppen itt, ebben a faluban, ahol minden még szinte a természetes környezetről szól. Jó a levegő, tiszta a víz, természetes a kaja, valóságos rekreációs a környezet.
- Jól tudod hány ilyen van, üresen állnak a fingfestő, lenyúló, wellness szállodák. Csillogás, látvány, sok pénzért, eredmény zéró. Nincs visszatérő vendég.
- Hát nálunk lesz. Nem kell a csillogás, csak a falusi környezet, levegő harapás, és mély, minden gondot felejtő alvás. Új embereket csinálunk a civilizációs ártalmaktól szenvedő városiakból. S hogyan, egyszerű, pici anyagot keverünk, éppen csak annyit, ami ki sem mutatható egyszerűen, a napi pohár finom vörös borukba, vagy a vacsorájukba. Pihenten, gondjukat felejtőn ébrednek mély délutáni szundikálásukból, éjszakai álmukból. Talán függővé is válnak, s vissza-visszatérnek hozzánk egyre gyakrabban.
- Van is egy hely, ahol ezt beindíthatnánk – így Jonász – üresen áll a falu szélén egy kúria, biztosan kibérelhetnénk, ismerem a tulajt, valami nemesi származék. Külföldön él, kárpótlásban kapta vissza, de nem használja semmire. Évek óta nem is látták errefelé, csak mikor átvette a régi birtokát, de ezt a részt nem használja. Megegyezhetünk vele. Nem nagy ház, de öt-hat vendégszoba van benne.
- Kis barátnőd pedig lehetne a panzió vezetője, csodás kajái már önmagában marketing értékűek.
- Zsuzskára gondolsz?
- Ki másra? Már az is vonzerő, ahogy kinéz? Alapítsunk egy vállalkozást, szinte mindenünk megvan hozzá!
- Csak még a kislány kell, holnap beszéljünk vele.
Volt még némi vörösboruk. Elkortyolgatták. Jonász és Jenci a két gyerekkori barát elégedetten tértek nyugovóra a lakókocsiban. Így várták Zsuzskát másnap kora reggelre a friss kenyérrel és forró kávéval, akivel komoly beszédjük lesz holnap.
Reggel frissen és mosolyogva várták a bringán érkező kislányt. A kávé mellett beszélgetni kezdtek, beavatták tervükbe, s megmutatták a húsz kilós csomagot. Zsuzska, legnagyobb meglepetésükre, nem lepődött meg az elmondottakon, sőt számos új ötlete is volt, például a friss péksütemények felturbózásával kapcsolatosan is. Összeállt a csapat az új vállalkozásra.
Jenci a rutinos tárgyaló, hamar megegyezett a kúria nemesi származék tulajával, aki az ingatlan szükséges felújítását is vállalta a hosszú távú bérlet reményében. A vendégek, akik mindenben meg voltak elégedve a kis panzió szolgáltatásával, hamarosan egymásnak adták a kilincset. Néhány idény után egyetlen évszakban sem mutatkozott a kis szálloda foglaltságában holt időszak. Minden vendég pihenten, szinte kicserélten távozott, s azonnal újabb foglalást regisztrált a közeli hetekben. Előfordult az is, hogy telt ház okán, várólistára kellett tenniük a bejelentkező vendégeket. Mégis megmaradtak néhány szobás panziónak, nem akartak túl sok kuncsaftot, mert az anyag, vállalkozásuk alapja, véges mennyiségű volt. Csínján kellett bánni vele.
Az idők során számos tudományos, vagy annak vélt közlemény jelent meg régiójukról, amelyek arról tárgyaltak, hogy mi is a titka a sarudi környezetnek, az álmatlanság nevű betegség gyógyításában. Ezek felsorolták a mikroklíma számos előnyét, a természeti környezet nyújtotta egészséges hatásokat. Csak ők hárman tudták a valóságos okot. De ez az ő titkuk maradt örökre.
A bevezetett panzióra folyamatosan nagy összegű, befektetői ajánlatok érkeztek. Ezeket sokáig elutasították, csak hét év múlva fogadtak el egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
A kapott vételárból Jonasz és Jenci kényelmesen élhettek új lakókocsijukban még hosszú nyugalmas évtizedeket, Jenci - mindörökké ápolásra szoruló - fiával együtt. Zsuzska pedig egy országos pék frencsájzt gründolt, amelynek irányításában, személyesen már csak ritkán kellett részt vennie. Viszont a barátok lakókocsijához minden reggel továbbra is elfuvarozta a frissen sült kenyeret, s esténként szívesen megiszogatott velük egy-két pohár finom merlot-ot, többnyire a közösen fogott tiszai halakból készült halászlé után.
Közös titkukról, a vízhatlan csomagról, amely már rég elfogyott, csak néha nap beszéltek, ha egyáltalán szóba hozta valamelyikük.
