Most már majd felkészülök,
mert nem is akar mozdulni,
betegágyában.
Kerek szemekkel, fáradtan néz,
katéteres kezét emeli félútra
arcom felé.
Simogatna.
Talán megismert, talán búcsúzna,
menne már a hosszú útra?
Csecsemőm lett, gondozott,
aki nem érzi ezt a világot,
itt van-e, vagy félig már ott,
hol nem kellenek szavak?
Hát nem beszélek és
pillátlan szemébe nézek,
úgy teszek, mint ki mindent
megértett,
s most már majd felkészülök.
Bár mondanád Anyám, mire?
