Idén sem lesz fehér karácsony, gondolta, miközben a zuhogó esőben a temető bejárata közelében leparkolt felnőtt fiával egyidős kispolszkijával. A hátsó ülésről elővette katonai zöld gumicsizmáit és nehézkes mozdulatokkal lecserélte cipőit. Kilépve méretes pocsolyába toccsant. Előhalászta fekete esernyőjét. Miután kipattintotta, a jobb első ülésről a gondosan műanyag zacskóba burkolt kis csomagját szintén magához vette. Éva sírjához több száz métert kellett caplatnia a vizes-földes úton. Elsőre hat éve eltávozott felesége sírjához vitt útja, mint minden évben december huszonnegyedikén. Számára ez maradt az év egyetlen ünnepnapja, Éva névének napja. A naptárban piros betűs karácsony második életében már nem jelentett ünnepet. Akkor volt az, amikor fia és lánya gyerekek voltak, s izgalommal telten várták az esti csengettyűszót jelezve, megérkezett a Jézuska. A hatalmas karácsonyfán meggyújtotta a fényeket, a csillagszórót hogy végre a rengeteg ajándékból kiválaszthassák a nevükre címkézetteket. Ez volt első élete.
Második, amikor ketten maradtak Évával, mert a gyerekek felnőve elhagyták a takaros-kertes szülői házat. Feleségével feldíszítették – mindig csak fehér díszekkel – a már napokkal azelőtt beszerzett kicsi fát. Délben mellé ültek, felbontottak egy üveg finom vörös bort és várták gyerekeiket, akik beugrottak egy-egy virágcsokorral. Mindig hamar távoztak valami fontos dolog miatt. Éva kedvenc Eszterházy-tortáját már ketten vágták fel.
Harmadik élete akkor kezdődött, amikor tizenkét éve egyszerre hagyták el az országot. Lánya Ausztráliába ment férjhez, fia Amerikába költözött egyedül, hogy szoftvereket fejlesszen egy multi cég számára. Időről-időre akadt valami fontos ügyük, ami miatt nem tudtak hazajönni. Meglehet nem is nagyon akartak, vagy új családjuk nem akarta. Így hát ketten ünnepelték a névnapot és a Karácsonyt. Már nem volt szükség se nagy, se kicsi karácsonyfára. Vágtak valami gallyat a kertben növő öreg fenyőről. Csak az Eszterházy-torta és a kedvenc boruk maradt. Feleségével álmatlanul töltötték az elkövetkező években a szent estét. Laptopot vásárolt és megtanulta a kezelését. Várták a hívást a szociális világháló meszendzserén, hogy beszélhessenek gyermekeikkel. Ausztráliával mindig éjfél után, Amerikával meg leginkább csak hajnalban tudtak beszélni. A két kontakt között már nemigen volt érdemes elaludni, nehogy lekéssék a következő hívást. Évával ezt az időt az évek során az angol nyelv elsajátítására használták, hogy beszélhessenek időközben megszületett unokáikkal is. Nem volt könnyű, mert távoli leszármazottaik nem tanulták a magyar nyelvet, helyette az angolnak egészen más-más akcentusát sajátíthatták el felnövőben.
Öt évvel ezelőtt kezdődött negyedik élete. Felesége akkor távozott el örökre. Ezután nem díszített fát, se gallyat. Vett egy Eszterházy-tortát, egy üveg bort. A sír mellet elhelyezett tortán meggyújtotta a gyertyát, kinyitotta az üveget és töltött két pohárba. Rendszerint egy pohárkával ivott felesége egészségére. Maradékát hazavitte a vacsorájához. A tortát persze otthagyta Évának. Majd hazament a kispolszkival és várta egész éjjel a hívásokat laptopja mellett. Minden évben.
Ezúttal nem sietett még haza. Széles ernyőjén nagy koppanással landoltak az esőcseppek, míg ő a sír melletti padon szép lassan eliszogatta a teljes üveggel kedvenc merlot-ját. Volt még egy szokásain túli látogatása a temető távolabbi sarkában megnyitott, új parcellákhoz.
Hetekkel előtte hallotta hírét, hogy elvitte egy szívroham azt az embert, akit egykor cégében az utódjának tekintett, akit megtanított mind arra, ami szükséges volt ahhoz, hogy átadhassa neki a vállalat vezetését, ha eljön az ideje. Annak a cégnek, ami az ő harmadik édes gyermeke volt, amelyet napra-nap téglánként épített fel húsz esztendő alatt napi húsz óra munkával. De az nem várta ki sorát. Helyette több mint egy évtizede mindent ellopott tőle, titkokat, kapcsolatokat, tudást, fontos munkatársakat. Időnek előtte fondorlattal, áskálódással orozta el, amit amúgy is megkapott volna. Megfosztva mentorát a kényelmes öregkortól és annak a lehetőségétől, hogy fiát és lányát anyagilag is segíthesse pályájuk elindulásában. Igaz gyerekei ezt soha nem hányták a szemére, de amikor esténkét együtt várták a távoli internetes hívásokat, élete párja legalább egy apró megjegyzéssel mindig jelezte, hogy őt, erélytelenségét, naivitását okolja a gyerekek kényszerű messzi boldogulás kereséséért. Valószínűleg igaza volt, mert kissemmizése után, nyugdíjazásáig már csak olyan kisebb-nagyobb vállalkozásokba tudott kezdeni, amelyek szerény életvitelüket biztosíthatták. Éva nem volt beteg csak hónapok alatt elfogyott. Elfogyott lelke gyerekei hiánya miatt, majd hónapok alatt teste is.
Álmatlan éjszakáin sokszor azt kívánta, hogy táncoljon a hálátlan, áruló sírján, de nem hitte, hogy ez bekövetkezhet, hiszen az sokkal fiatalabb volt nála. Most mégis elégtételt érzett. Talán a gondviselés rendelte így.
Az új temetői parcellában sárosan-vizesen megtalálta a sírt, amelyen már elhervadtak az emlékezés virágai és elfonnyadtak a koszorúk. Megállt terpeszben a hant fölött és az elfogyasztott bor gerjesztette, bőségesen előtörő vizeletével meglocsolta azt. Hosszasan rajzolt a rögökre koncentrikus köröket. Táncolni nem maradt kedve - ezt amúgy is csak csillapíthatatlan mérgében, közhelyszerűen ígérte magának - de akciója végeztével elégedetten lépett hátra, felhúzta sliccét. Haza indult.
Évek óta először levágott egy hatalmas ágat a kerti fenyőről. A zongorára helyezte, feldíszítette és gyertyákat gyújtott rajta. Felvette régen használt szmokingját, kibontott még egy üveg száraz vörös bort és leült íróasztalához. Bekapcsolta számítógépét. Várta a hívásokat. A harmadik pohár száraz merlot után fejjel bukott a billentyűzetre miközben orrából lassú vércsermely szivárgott. A meszendzser hívóhangja aznap éjjel kétszer is kitartóan szólt, majd mindkétszer elhalkult, mert nem fogadták a hívást. Ötödik élete már máshol kezdődött.
