Teraszomat, amely kertem határszéléhez kapcsolódik, évekkel ezelőtt tujákkal kereteztem. Szépen és gyorsan fejlődtek, mára már igencsak három-négy méter magasak. Pár éve megtámadta őket valami betegség és sok-sok águk elszáradt, megbarnult. Legjobb lenne kivágni őket, s telepíteni újakat. Dehát sajnálom őket, akik vagy másfél évtizede társaim és még mindig állják, betegen is az évszakok terheit. Tavasztól őszig gyönyörű méregzölddé erősödnek tűleveleiken a színek, míg télen ugyan elhalványulnak, de ha esik rájuk egy kis hó, fehér terepszínű ruhát öltve, mint sorozott határőrök vigyázzák kertem limesét. Igaz, ha sok csapadék, vagy esetleg jégpáncél költözik rájuk akkor a katonás vigyázzállásból néhány águk kénytelen meghajolni téltábornok támadása előtt. Nekem ekkor úgy tűnik fel, meghajlásuk tisztelgés a természet erői előtt. Gyönyörű tiszteletadás
Tavaszodván a ma már igen-igen ritka havazások és fagyok elmúltával veteránjaim ismét délcegen, kiegyenesedve állnak posztjukon. Ahogy idén is. Azonban ilyenkor megint előtűnnek az elbarnúlt, elszáradt ágak. És én ismét vitatkozom magammal, csonkolni, kivágni, vagy mi. Lustaságom és tiszteletem ódázza a döntést, leginkább az operációt. Helyette fáim alá kiteszem kerti asztalom, székeim, hogy home office munkámat szabad levegőn végezhessem, máskor csak hallgassam a néha-néha leszálló madarak zenéjét. Önkéntes, vagy nem egészen az, karanténom jó idejét is itt töltöm. Karnyújtásnyira örökzöld határőreimtől.
Ma reggel is laptopommal kitelepültem a tegnap kihelyezett kerti bútoromra. Hátam mögöttről érkező, szokatlan neszezést vettem észre. Felállva fürkészni próbáltam a hang forrását, amely mozdulatomra sem csitúlt, sőt közelebb lépve még erősödött is. Nem egykönnyen találtam meg a forrást. Egyik határőröm két vastagabb ága közé fészkelt egy fekete rigó, aki még valószínűleg nem fejezte be az építkezést. Közeledtemre sem hagyta abba a munkát. Tőlem nem messzebb, mint másfél méterre. Máskor, ha csak kiléptem a teraszra, azonnal elrebbentek a madarak. De ő most nem. Dolgozott. Így hát most már együtt folytattuk munkánkat. Én a klaviaturán, ő a házán. Ha megcsörren mobilom az sem zavarja meg. Jön-megy készül gondolom, a párkeresésre, tojásrakásra. Betelepült. Lakótársak lettünk.
Mikor e mondatokat írom üres a fészek. Már hiányzik. De míg ezt átgondolnám visszatér egy gallyal csőrében és zavartalanul ügyködik megint.
Van remény. A tuják kivágása még várhat.
