Fohász
Szeretni az embert?
Lehetetlen.
Mind gyarló, kegyetlen,
hazug és tehetetlen.
Kérdeném, ha figyelmezne
szavamra bárki:
mit prédikál a pásztor?
Türelmet, szeretetet,
életet örökre, s kegyelmet,
ha bűneid megbánod,
térdeplőn figyelmezve a
vérkeresztre.
Ujjászületés jutalmad,
ha tűröd a hús szenvedését,
ha alázatos maradsz,
ha vágyad nem több
és nem kevesebb,
az elérhetetlen.
Megkapod,
ahogy hó virágja a napsütést,
ahogy Oberon Titániát.
Kérdem én, mit is ér
a fohász, a költői remény?
Szavak, írásjelek, szerkesztett,
érthetetlen üzenet,
hatásvadász, bolond,
felesleges, másnapos,
betűmáglyák, kínpadok.
De csak egyet,
egyet szeretni
a milliárdból, azt lehet.
Megérinteni, megízlelni,
illatát belehelni,
mindenét elorozni és
mindent neki adni,
azt lehet, azt kell.
Azután a csatába menni
és visszajönni
vagy ottmaradni.
Gyáván, hősként,
már egyre megy.
