Möbius
- Jó nap ez a halálra – gondolta magában a vesztes – mint ahogy jó lenne a holnap is és jó lett volna a tegnap is, s kinyitotta a zuglói tízemeletes bérház főkapuját.
Gyalog indult el a tetőre. Cammogva, támaszkodva lépegetett a lépcsőkön. Lábai csak nehezen hajlottak. Szükség volt kezei segítségére, hogy haladjon feljebb, egyre feljebb. Szintenként meg kellett állnia, hogy kifújja magát és összeszedje maradék erejét, hogy felérjen a tetőre. Céljához. Mindent átgondolt százszor is és most már nem akarta, hogy gondolatai legyenek. Csak az az egyetlen, hogy meg tudja tenni. Mégis az ötödik emelet után elindult a film képzeletében. A saját életének filmje. Ez a film éppen fordítva pergett. Fentről lefelé, mint ahogy haladt lentről felfelé. Pontosan emlékezett a napra, amikor rossz döntést hozott. Amikor nem azt választotta, amire képessége volt. Mást, más utat választott. A könnyebbet a fényesebbnek látszót. Akkor indult el a lejtőn, ami persze kezdetben nem látszott kudarcnak, s ami rövid idő alatt oda vezetett, ahol most van. Hajléktalan, beteg és magányos. Egyetlen társa az az üveg szinte ihatatlan pia, amely most is koszlott-foszlott kabátja zsebében várta. A tetőre érve kézbe vette utolsó barátját, a műanyag flaskát. Maradék tartalmát egyhúzásra kiitta, majd a tízedik emelet lapos tetejének szélére botorkált. Az erős szembeszélben még egyszer megpróbált elnézni a messzeségbe, de egyik lába megcsúszott a párkányon. Hat másodperc után csapódott a betonba. A harmadiknál már halott volt.
Aznap száznegyven-millió ember született a földön, s abban a percben nyolcvanezer.
A kirendelt népszerű színész befejezte a felolvasást a világhírű író legújabb kötetéből. Lelkes taps mellett lépett a pódiumra a világhíres író, kíséretében az ismert riporterrel. Még akkor sem halkult el a taps midőn helyet foglaltak és a házigazda újságíró teával kínálta a külföldi írót. Ismételten fel kellett állnia, hogy a szűnni nem akaró elismerést illőn, meghajlással fogadja a világsztár. Csak akkor halkult el a közönség, amikor a riporter kézbe vette a mikrofont és feltette első kérdést, amely persze nem is kérdés volt inkább egyfajta laudáció:
- Mester, ugye megengedi, hogy ilyen módon szólítsam, hiszen néhány évvel ezelőtti Nobel díját követően az egész világ ekként aposztrofálja - megjegyzem nem érdemtelenül – az ön legújabb műve meglepte az egész világ irodalmi közéletét. Meglepte a tartalma, amely ha jól gondolom, önéletrajzi ihletettségű. Különösen az a tény, hogy először kis hazánkban került kiadásra, s a mi nyelvünkön, amely hát nem éppen világnyelv. Mint már olvashattuk a hírekben, ön ehhez kivált ragaszkodott, annak ellenére, hogy ön nem is beszéli a nyelvünket. Megindokolná ezt nekünk rajongóinak?
- Vannak konkrét okai ennek, de ezt megtartanám magamnak.
Az újságíró hosszasan várt a válasz további tartalmára, de a világhíres író láthatólag nem kívánta részletesebben kifejteni válaszát, jelezve ezt azzal is, hogy komótosan kevergetni kezdte teáját. A közönség halk morajjal jelezte várakozását, így további kérdésre tért át a házigazda:
- Regénye felütése, amit találkozónk elején hallhattunk hazánkban játszódik, majd minden további része egészen máshol, kivált az ön hazájában, s azokon a helyszíneken, ahol kalandos élete során megfordult és megalkotta csodálatos regényeit. Indokolná ezt nekünk?
- Lehetnének indokaim, de ezt is magamban tartanám.
A riporter testbeszéde láthatóan egyre inkább feszengővé vált, mégis megpróbálta következő kérdését oly módon feltenni, hogy ez ne látszódjék, hiszen beszélgetőpartnere világszerte ünnepelt, mindenhol elismert író, akivel már a világ szinte minden pontján folytattak beszélgetéseket könyvbemutatóin és mindig megtalálták vele a megfelelő hangot. Miért ő legyen az első, aki nem tud megfelelő kontaktust teremteni vele?
- Mester, ön megkapta az irodalmi Nobel díjat, méltán több tucat remek könyvét követően. De utolsó műve több mint, négy éve jelent meg. Majd a mostani. Mi ennek az oka?
- Válaszom egyszerű. Ennyi időbe tellett. De hogy konkrétabb legyek elmondom, hogy mindig is erre a könyvre készültem, ez járt egész életem alatt a fejemben. Meg kellett találnom ezt a hangot. Vagy inkább úgy mondanám be kellett teljesítenem a magamnak tett valamikor volt ígéretem. Nem az én választásom sem a helyszín, sem a tartalom. Beváltottam. Utolsó regényem volt, kérem, higgyék el. Mást nem mondhatok. Örülök, hogy itt lehettem, örülök, hogy meghallgattak, örülök, hogy olvastak. Most mennem kell, kérem, hívjanak egy taxit.
A világhíres író bemondta a taxisnak a zuglói tízemeletes ház címét. Fizetett, majd friss léptekkel haladt fel a ház tetejére, ahol elégedetten lépett a párkányra. Repülés közben arra gondolt, kellenek az új kalandok.
