Karajos Gáspárnak elgurult
Karajos Gáspárnak hajnalban elgurult a gyógyszere, amit fél éve váltott ki a falu egyetlen, hetente egyszer nyitva tartó patikájában. A tablettákat egy éve írta fel neki állandóan sajgó derekára, az akkor még – szintén heti egy alkalommal – községükben rendelő körzeti orvos. Kereste az ágya alatt, a szekreter alatt, mindhiába. Sehol nem lelte fel. Más megoldás nem lévén, ivott inkább egy kupica törkölyt. Majd még egyet, az utolsó kortyot, a gondosan raktározott butéliából. Fájdalma enyhült, gondolatai sokasodtak.
Felkereste az orvosi rendelőt, amelyet uniós pénzből, széppé varázsolt a városvezetés néhány hónapja. Lenyomta a kilincset, hogy belépjen és megvizsgáltassa magát orvosával. A kilincs nem mozdult, az ajtó zárva volt. Meglepetésében hátrahőkölt. Ekkor vette észre a kézzel írt ánégyes papírt az üvegre ragasztva: Technikai okok miatt zárva! Alatta piciny betűkkel még a dátum, ami pontosan megegyezett az új rendelő ünnepélyes átadásának dátumával.
Átballagott a patikába, hátha ott orvosságot kaphat ismét jelentkező fájdalmára, recept nélkül akár, kerül, amibe kerül. Ott az ajtón már kilincset sem talált, ellenben kiírást szintén, azonos szöveggel a rendelőével: Technikai okok miatt zárva. Dátum itt már nem is volt.
Viszont a kocsma nyitva volt. Barátja, Tóth Vendel, mint általában mindig, ott támasztotta egy kisfröccs társaságában a sarokasztalt. Kérdésére, hogy mit tud a háziorvosukról, s a patikáról, Vendel kurtán válaszolt:
- Szegény Stumpf doktor hónapokkal ezelőtt elhalálozott. Rémes egy történet. Az öreg éppen az én vérnyomásomat mérte, s szokásához híven erősen korholt életmódomért, de mondata közben összeesett. Már nem lehetett rajta segíteni. Isten nyugosztalja, szép kort élt meg falunk szolgálatában. A jövő hónapban lett volna kilencvennégy éves. Ebből is láthatod nem kellett volna foglalkoznia az én piálásommal, hisz én most is itt vagyok, fitten, egészségesen, nem robotolva egész nap. Az öreg pedig egész nap a rendelőben dolgozott. Isten nyugosztalja! Azóta senki nincs is ott.
- Nagyon sajnálom én is a doki bát – így Gáspár - nem is hallottam az esetet. De mi a helyzet a szintén zárva lévő patikával?
- Hát, azt is az öreg doki csinálta! Felírta a gyógyszert, majd átszaladt kiadni azt a páciensnek. Sajnálatos mennybemenetele ott sincs senki, aki szaladgáljon. Szerintem ez a rohangálás okozta doki bá végzetes agyvérzését, vagy mit.
Gáspárnak ötlete támadt. Éjszaka letépte a gyógyszertár kiírását, a mezőn talált füvekből, némi tiszta alkoholból, a raktárban lévő fájdalomcsillapítókból, őseitől ismert gyógyíreket kevert. Arra gondolt, hogy ami nem árt, azzal bajt nem okozhat. Dolgozott napkeltéig. Megtöltötte a megtalált üres tégelyeket, s másnap megnyitott, mint az új patikárius. Szereivel sikerült a falu betegeinek néhány gondtalan, fájdaloműző napot, míg magának valamelyes bevételt szerezni.
Egy hét múltán visszaragasztotta a technikai okokra hivatkozó, bezárást hirdető nyomtatványt.
A falunak azóta sincs orvosa, patikáriusa, igaz a patika vásárlóinak volt néhány gondűzött, fájdalommentes napja.
Karajos Gáspár dereka sajnos ismét hasogat, de elgurult gyógyszerét azóta sem találja. Keveréke pedig mind egy szálig elfogyott.
