Nyilas Mihály és az elveszett rescontó
Nyilas Misi a keményen dolgozó kisember fia az elmúlt száz esztendő alatt felnőtté vált, már nem felolvasó Pósalaky úrnál, már nem debreceni diák, sőt már nem is él. Története örök, s megint időszerűséget kapott azzal, hogy sok ezer Nyilas Mihály lutri rescontója elveszett. Ellopta a coetusban Török János. Mindet. Összesen tán tizenöt milliót. Erről szólnak minapi a lottó-conteók.
Persze ma Török János nem úgy oroz, mint anno, hanem online. A szerver a lottósorsolás előtt már egy-két órával, talán három, regisztrálja, hogy a száz meg százezer Nyilas Misi milyen számokat fogadott meg. Ebből következően a másodperc tört része alatt azt is, melyeket nem. Vár. Hetekig, hónapokig, hogy a két évtizede érvényes szabályok szerint halmozódjon a főnyeremény. Egyre több Pósalaky úr álmát, egyre több Nyilas Misi megjátssza. Az ötszámos álmot. Bekapva a hatalmas nyereség csalit. Mígnem a nyeremény összege meghaladja a kimondhatatlanul is nagy számot, a sok milliárdot.
Most már érdemes. Most már megéri. De nagyon ám! A szerver hónapokig azokat a számokat sorsolta, amelyek nem nyertek. Most szintén azokat sorsolja, amelyeket senki nem álmodott meg, amelyeket a sok nyilasmihály nem fogadott meg. De néhány hosszú másodpercnyi várakozást követően kiírja a képernyőre, valaki, egy valaki, nyert. Viszi a milliárdokat, viszi a reménykedve befizetett összegek egy részét, mint nyereményt. Szerver-török-jános ígényt tart a befizetésekre és a nyereményre egyaránt. Ez ám a nyereség, s ez ám a lehetőség! Mindent visz tokkal vonóval, s egyúttal kétes vagyonokat, pénzmosodákat, húszszázalékos lenyúlásokat is törvényesít.
Így szól az összeesküvés elmélet, amely csak gondolatkísérlet, bizonyíthatatlan fantáziálás. De terjed, dagad, meggyőződéssé válik. Különösképp azért, mert elmúlt a bizalom. Minden iránt. Volt, hogy a nyilasmisik, sőt a pósalakyk is hittek a vezércikkben, s ha már abban, akkor hittek az intézményekben, az emberekben, az emberek szavaiban, tetteiben. Persze nem volt igazuk, Nyilas Misi akkor is lúzer maradt. Igaz csak százhúsz forintot tulajdonítottak el tőle, s a régmúlt tolvajában még a lelkiismeret is felébredt. Mert a polgárok közössége kikényszerítette, mert tanárai ezt tanították, taníthatták. Misi mégsem akart többé debreceni diák maradni. Akkor még egyedül.
Ma már ötszázezren hagyták el a „kollégiumot” és ki tudja hányan még, nem akarnak maradni?
