Karajos Gáspár általában nem emlékezett álmára, mindössze arra, miután kidörzsőlte szeméből az éjszakai csipát, hogy ismét valami nagydolgot hajtott végre. Hogy pontosan mit és hogyan, az már kitörlődött memóriájából, amikor a szomszéd kakasa éles hangon jelezte vége az álomfilmnek. Következik a valóság. S az mindig homlokegyenest más volt. Nem éppen hősköltemény. Így történt ez ma is. Vagy talán mégsem egészen. Ágyából kikelve megitta a szomszédos erdőalján begyűjtött, s gondosan megszárított zsurlófűből lepárlott teáját és kiült a gangra a nagyszüleitől örökölt kis háromlábú fejőszékre. Inkább csak elmélkedésre használta a száz évnél is öregebb ülőalkalmatosságot, mert neki - szemben őseivel - már nem volt tehene, amit megfejjen.
Ideje van annak, hogy valami nagydolgot hajtson végre, valami olyasmit, amiről az utókor is megemlékezik. Így hát gondolkodott. Napkeltétől napnyugtáig rodeni pózban várta az ihletet. Ha népes családja valamelyik tagja időnként meg-meg is szólította, csak elhessegette őket egy szelíd legyintéssel. Házát körbejárta a nap, majd eltűnt a látóhatáron, de ő csak törte a fejét. Erősen. Már fennjárt magasan az éppen aznap sugárzó telihold, már mindenki az igazak álmát aludta, amikor felpattant a fejőszékről, homlokára csapott, heuréka, így kiáltott fel! Megvan! Nemzeti konzultáció!
Elővette a nemrég ilyen címmel kapott levelet, s gondosan átolvasta megint. A kérdésekben benne is találta a válaszokat. Látta, hogy ezt így kell csinálni, s garantált a siker. Messziről is jól látható transzparenst ácsolt, erős lábazattal, s a táblára egy nem túl hosszú mondatot festett, majd magához vette ásóját és elindult a falu határába. A település közvetlen határát képező patak éppen áradni kezdett, s a vízszint folyamatosan emelkedett. Ásott, folyamatosan ásott szinte egész éjszaka. Megbontotta a falu központját védő friss nyúlgátat, oly módon, hogy a tetőző áradás azon keresztül találjon utat a főtér irányába. A többit a vízre bízta, amely rohanva kezdte áttörni a gátat, új eddig járatlan utat találva magának. Végül transzparensét egy még ép gátrészbe verte bele, rajta a felirattal: Azért a víz az úr?
Fáradtan caplatott a sáros úton hazafelé, de mire odaért, udvara már víz alatt volt és az ár háza falát nyaldosta. Megpróbált a rémült szomszédok zűrzavarában egy ladikot találni, hogy kimentse családját az egyre emelkedő őrjöngő árból.
Transzparense mellette úszott el a könyörtelen folyamon….
