Gyerekkori barátommal (Leleszi) Balázs Károllyal, az a megtiszteltetés ért, hogy közös kötetünket a Litera-Túra Művészeti Kiadó megjelenteti. A kötet munkacíme: Tézis-antitézis - (másként) gondolati líra, vagyis felelgetünk egymásnak, néhol egyetértőn, de legtöbbször inkább megértőn. Álljon itt egy kis ízelítő (megjegyzem e két versben foglalt gondolatoknál a továbbiakban sokkal nagyobb világnézeti ellentéteink vannak, lesznek):
EMBERFIA
Akkor harmadnapra feltámadott,
vállalt kálváriája előtt,
szenvedőket meggyógyított,
cunamikat megállított,
kufároknak megbocsájtott,
szeretetre tanított.
Ki volt ő?
Ma génekből klónozna,
szelíd elmúlása helyett,
öröklétet programozna,
otthonát kizsákmányolja,
haszon a testamentuma.
KI ő.
S ki lesz?
(Pázmándi Péter)
HÚSVÉTHÉTFŐ
Fénylő misztika árad az égből. Az idő leveti
a tél bemocskolt szövetét, s a kozmosz
ölén felzúgnak Adonáj „legyen!” parancsszavai.
Tegnap még mélysötétségben gubbasztottunk,
akár egy hegyoldalba vájt sziklasírban,
melyben már régóta nem járt senki,
s a zárókő mögött holtak gyolcslepleibe takarva
vártuk az üvegtengeren át közelítő nesztelen
érkezését. Aztán Valaki elhengerítette a követ,
beeresztve ezzel a fényt, s mi újjászületve,
fedetlen arccal, égnek emelt karokkal léptünk ki
a nagyvilágba, és látva láttuk: szívünk kéklő
horizontján mosolyog ránk – az örökkévalóság.
(Leleszi Balázs Károly)
