auditur

Ma visszagondoltam magamra, amikor még nem gondoltam arra, mit gondolok magamról akkor, amikor visszagondolok magamról nem gondolkodó magamra.

Ma én voltam egykor

Lehetnék bonyolult,

lehetnék kifinomult,

lehetnék merész,

viharral dacoló tengerész,

sőt akár űrhajós,

fényévekről üzenő súlytalan-

testetlen esztelen kedvekben

lebegő mindig csak

elmenő: el-el messze,

s nem idebenn kereső.

De nem lettem,

maradtam csónakos,

kijelölt utamon tutajos

két part közt retour evezek

innen-oda,

míg felettem átszáll

a nikkel szamovár

és Hazám mindig

a másik parton vár.

Levél anyámtól

Kicsit szomorkás a hangulatom Mama,

már egy hete csak rád gondolok anya.

Hívogatott íméled: menjek már haza,

vár engem kutyám és apám háza.

Zizegett ájpodom, koitáltam éppen,

egy kreol csaj volt akkor még képben.

Írtad, apám évek óta halott,

engem a nő az aktus után elhagyott,

üzidet a gép törölte, mint spam-ot,

feledtem.  Itt idegen munkás vagyok,

 nem késhettem az éjjeli műszakot.

Hónapok teltek és levél érkezett,

merített papír fekete kerettel,

távolról jött, szabványos üzenettel,

elkésve bíbelődtem a kompjuterrel.

Kopoghat, hívatlanul az új kreol,

helyem se ott, se itt, sehol,

ha lejár fizetett műszakom,

csak bolyongok,

céltalanul,

hazátlanul,

anyátlanul.

Leszek-e

Leszek-e nagy művész,

ha lenyesem a fülem?

ha a sínekre fekszem?

ha fegyverem homlokomra helyezem?

ha magányos cédrusként megőrülök?

ha ennen véremmel írom szövegem?

ha a zöld démon csókját keresem?

ha cannabisz a kenyerem?

ha abszint a szint?

akkor leszek-e?

legyek-e?

Leszek-e nagy művész,

ha lenyesem a fülem?

ha a sínekre fekszem?

ha fegyverem homlokomra helyezem?

ha magányos cédrusként megőrülök?

ha ennen véremmel írom szövegem?

ha a zöld démon csókját keresem?

ha cannabisz a kenyerem?

ha abszint a szint?

akkor leszek-e?

legyek-e?

Lehetett volna

Nemrég volt,

hogy előszőr figyel-

tél reám,

akkor

mikor

éppen,

ész-

re

vet-

telek.

Amikor először

üzen-

tél ne-

kem,

akkor már

keres-

telek.

Hittem azt, hogy ez

jó volt

ne-

ked,

s ne-

kem.

De most már

sehogy

sem

ér-

telek.

Reméltem azt,

hogy jó leszek

ne-

ked

és te is

jó leszel,

ne-

kem .

Érthetetlen mi van

most

ben-

ned és

ben-

nem?

Lehetett volna

ez,

vagy

az,

tévedéseinkre

vi-

gasz!

Lett belőle

érthetetlen

küz-

delem.

Válasz nélküli

megható,

bájoló,

érzelem

keres-

kedelem.

Bár tudhatnám azt,

hogy ez

miért jó,

neked

és

nekem?

Az alelölülő fülolaja

Láng színű pillangó,

ősz anya ölelése,

csermely békesség,

arany tiszta tó.

Vért síró szüzesség,

gyöngy szellő hegyfokán,

viharként csendesül,

hulláma csók-fuvoláz,

szerelem-nap egyedül.

Fényolajam elfogyott

gyertyám lángja elalélt.

Álom zárja levelem,

szótlanságba szenderül,

hópehelyként lehullik,

homokszemként lepereg,

a cipőfűzőnyi  lét.

Köz-helyes

Soraimat azzal kezdeném,

ha vóna bennem bátorság

és egy csöpp remény,

hogy értőn elolvassák:

semmi sem rosszabb

és semmi sem lehangolóbb,

ha a  leggonoszabb,

egyben a legostobább.

Mert a hülye többnyire

csak magának árt,

de, ha a tömeg őt felkeni,

mert lázálmait elhiszi,

akkor a falu bolondja,

helyettünk- prófétává,

önjelölt,

vértelen,

vértanúvá,

leválthatatlan,

megváltónkká válik

és vizionált bárányainak

okozza a kárt.

Közélet(telenül)

Én úgy vagyok vele, néha nap,

csak állok a Hősök tere közepén,

bámulom a kőbe faragott

ember nagyokat,

inkább többnyire hétköznap,

kerülvén a hites tömegek közegét.

Valahogy úgy voltam vele, pár évtizede,

sokadmagammal, a tér közepén,

hallgatva az új, és addig még

próbálatlan prókátorok szövegét,

(akkor még) nem uralkodóinkat és urainkat,

(akkor még) nem  tanulatlan pofátlanjainkat,

de a köz akaratával,

magunkat, a mást akaró népet,

a köz társaságát emeltük a pajzsra.

Még csak úgy vagyok vele, felbőszít

a cinikus-gőgös kinyilatkoztatás:

tetszettek volna csinálni forradalmat,

tetszettek volna nyerni választást,

tetszettek volna lenni és látszódni,

(értsd nem annak lenni) becsületesnek.

Leszünk-e holnap úgy vele,

az egykori tömeg, vagy annak fele,

s a felnövő új generáció,

tetszik-e nekünk a forradalom,

tetszik-e még a kimódolt választás,

leszünk-e még tisztességesek,

legyünk-e még, türelmesek?

Valahogy mégis úgy vagyok vele,

s gondolom már leszek is,

hogy jobb szeretem a

királyokat és vezéreket

mészkőbe szoborva,

itt a Hősök beton-mezején,

mint hőzöngő valójukban szószéken,

kidülledt szemekkel rikoltozva,

zászlót-öklöt lengetve,

ugyanitt,

a hősök és emberek terén.

Kicsit más

Kicsit más-

napos vagyok,

mert lettem mi lenni szeretnék,

bár ma még ezt nem tudom,

csak holnap fogom.

Lesz majd akkor

megvilágosodás, okosság, boldogság,

szerelem, szabadság,

szellemi magasság,

hisz tudni fogom  mindazt,

amit ma nem tudhatok.

Társam lesz majd

a ma-tapasztalás,

a bölcs öregség,

mindaz, ami ma még

csak képzelet, vágy, vízió.

Jövő és múlt kohézió.

Csakhogy jön egy

másik gondolat a

cáfolhatatlan mondolat,

a ma a tegnap holnapja,

és nem jött el a kánaán,

csak valami  nosztalgia.

Volt akkor egy-két

megváltó gondolat,

volt akkor egy-két

szerelmes pillanat,

volt akkor egy-két

oldható kötésű

balzsamos mozdulat.

Vagyok, hát mi vagyok ma.

Éltem  akkor és

máskor is fogok, csak

reménytelenül kérdem,

mindig, mindig  ma van?

Vagy legyek permanens másnapos?

Boldogan tegnapos és egyszerre

holnapos?

Keresztbe mindhalálig

Egyenes kellene,

lenne rá ígény,

ráhasalna egy derékszög,

mégannyian szeretnék.

Legyen, ráhelyezem!

Meg is van a keresztem,

végesként értelmezem

és a négy végpontot

A+B+C+D,

körbe-körbe,

egyenlő távra

összerajzolom.

Megalkotom a tökéletes

mértani alakot,

az önmagában végző kört.

Ha indulok A-ból,

végtelen B-be, C-be, D-be,

érkezem.

Vég nélküli keresztjeim

megszerkesztem.

Két dimenzióban.

Csakhogy, ilyen kiterjedésben,

nem létezem.