HTML

auditur

Ma visszagondoltam magamra, amikor még nem gondoltam arra, mit gondolok magamról akkor, amikor visszagondolok magamról nem gondolkodó magamra.

Friss topikok

  • szantoistvan: Ez egy őszinte vers. Jó mert egyszerűsít. Ráébreszt minket eredendő bűnösségünkre, amelyet fügefal... (2015.08.16. 14:20) Vasárnap?

Apám a színész

2019.09.29. 08:56 Ppetrus

 

Már pontosan nem is emlékszem, volt-e már tévénk, vagy csak az adásszüneti napokon, de mindegy is, vetítettünk. Vacsora után apám megkérdezte: vetítsünk? Naná, volt válaszunk öcsivel és pár évvel később akkor még csak születendő húgommal. S már hoztuk is elő a diavetítőt és a hozzátartozó minden évben leginkább karácsonykor szaporodó diafilm tékát. Ő a szoba közepén a kisasztalra beállította a készüléket, elektromos csatlakozóját meghosszabbítva két-három kábeles konektorral, hogy elérjen a fali kettőhuszas dugaljig. A szemközti ablakra ruhacsipesszel felerősítette a mosás utáni vasalásra felstócolt legnagyobb fehér lepedőt, a mozivásznat. Mi időközben berendeztük a konyhaszékek segítségével a nézőteret. Nyáridőn meg kellett várnunk a sötétedést, bár erre ritkán került sor, mert általában ekkorra értünk haza az utcai fociból, bandázásból, s már csak a fürdés, lefekvés volt hátra. Sokkal inkább a korán sötétedő téli esetéken nyitott meg apám diafilmes mozija.

Körbe ültük az ndk-s vetítőt, mindenki jó helyet kapott, remek rálátással az ideiglenes vászonra. Már csak némi előkészület volt hátra. Közkivánatra választódott ki az első film, legtöbbször a már számtalanszor ismételt Hüvelyk Matyi hétmérföldes csizmája. Csak arra volt szükség még némi időre, hogy a mozigépész családfő betekercselje a filmet, beállítsa a fókuszt, lekapcsoljunk minden fényt, s némi hatásszünet után elindult a mozi. Alig vártuk azt a jelenetet, hogy Hüvelyk Matyi vállalt szolgálata estjén, amikor az óriás hazaérkezett, szintén jól bevacsorált és elordította magát: emberszagot érzek! Apám e jelenetnél megállt a tekercseléssel, s megismételte az óriás szavait, olyan átéléssel és hangsúlyozással, hogy mi nézők, most is, mint máskor sokadszorra is borzongva, kikerekedett szemekkel, de az alakítást egyben horrorisztikus félelemmel nyugtáztuk. Apám körbenézett, kivárt, félelmünket alakoskodása elismeréseként értékelve, csak lassan lépett a következő kockákra, amelyek feloldották katarzisunkat és Hüvelyk Matyi felhúzván hétmérföldet lépő csizmáját, szerencsésen meglépett az egy falatra történő bekapás elől.

Következett a Kismalac és a farkasok, vagy lehet a Farkas és a kismalacok című másik horror, ahol az elbújó kismalac túljárt az őt megenni szándékozó farkasok elől, s jól leöntötte forró vízzel az ajtaján csellel betüremkedni igyekvő ordast. Már eszembe jutott, hogy ez a Forró vizet a kopaszra, mert fülembe most csengett vissza apám egykori hangos ordítása a diafilm tekerése közben: forró vizet a kopaszra!!! Ezúttal is megmenekült a kipécézett préda, s mi megnyugvással mehettünk aludni a bezáruló mozi után.

Évekig folytatódtak az előadások, gyakran az unalmas tévéműsorok helyett is, s az egyik évben iskolámban népmesei szavalóversenyt hirdettek. Nem igazán volt kedvem elindulni, mert már akkor sem éreztem tehetséget magamban az előadóművészetek iránt. Csak sajnos az ellenőrzőmben is közölte tanítóm az indulási lehetőséget szüleimmel. Na, apámnak több sem kellett. Napokig kereste a számomra megfelelő népmesét kedvenc könyveim között, amelyeket élvezettel olvastam, de egy percre sem gondoltam, hogy bármelyiket is közönség előtt elő kellene adnom kívülről. Nem így apám, aki feltalálta a számomra szerinte leginkább testhezálló mesét, amelyik arról a három kívánságról szólt, hogy a szerencsés szegény ember éhe enyhítése okán egy páros kolbászt kívánt, s midőn kapzsi asszonya ezt neszelte, mérgében azt kívánta bárcsak ura bajsza helyére nőne a kolbász. A mese vége az volt, hogy harmadszorra a kolbász leoperálását kívánták, s ezzel egyszersmint szerencséjüket elherdálta a szegény emberpár. Minden mesének van tanulsága, hogy ennek mi volt máig sem tudom?

Szóval ezt kellett volna a versenyen előadnom. A szöveget elég hamar bemagoltam, s előadtam apámnak. Nem tetszett neki művészetem. Napokig ismételtünk, hangsúlyoztunk, gesztikuláltunk, meg ilyesmi, hogy legyen belőle előadás. Ő előjátszott nekem, s azt kezdetben élveztem, de a harmadik napon már nagyon untam. Leginkább már persze a történetet, de azután a nyaggatást. Ő jó volt, én nem. Kicsit sem. Legalábbis ő nem volt előadásommal elégedett. Később a zsűri sem, sokadik lettem, s többet nem lehetett rávenni semmilyen előadásra. Legfeljebb felmondtam egy verset évzárón-évnyitón, de tanáraim viszonylag hamarost belátták monoton szavalásom nem emeli az ünnep fényét. Leszoktak rólam. Jobb lett volna apámat felkérniük, ámbár azt természetesen nem tehették.

Viszont én igen. Legalábbis álmaimban. Sokat hallgatom őt óriásként, kismalacként, Piroskaként, sok más mesehősként. Ma is nagyon élvezem. Lecsukom a szemem, leoltom a lámpát, beteszek egy diát, s hallgatom. Csak már évek óta nem hallom.

Szólj hozzá!

Hosszú szüzesség

2019.07.12. 10:01 Ppetrus

Hosszú szüzesség

 

Éppen lánya házának kapuját húzta be maga után, ahonnan évi rendes látogatását követően indult hazafelé, minek utána megmutatta unokáinak az ajándékba hozott elektromos játékok működését, meghallgatta lánya beszámolóját férje sikereiről és csendesen megemlített frusztrációjáról, hogy mikor fog majd megint bele saját karrierje építésébe. Csakhogy a két kisgyerek mellett ez mennyire bonyolult.  Megértette lánya szavaiból, aki summa cum laude végezte egyetemi tanulmányait, és akinek mindenki kiemelt szakmai sikereket jósolt, hogy nem boldog, hogy aranykalickában éli monoton életét.  Azt is érezte, hiszen lánya ebben is rá hasonlított, nem panaszként és semmiképp nem segítségkérésként kell értékelnie szavait. Inkább csak helyzete analizálásaként, amelyet csak saját maga oldhat meg. Mégis rossz érzése volt, mert tudta, nem segíthet ebben a helyzetben felnőtt lányának, aki csaknem olyan fiatalon ment bele egy házasságba, mint ő maga.

Még nem volt húsz éves, amikor elvette második középiskolás szerelmét, Évát. Egyikük sem fejezte még be egyetemi-főiskolai tanulmányait, amikor megszületett első gyerekük. Éva szülei jelölték ki útjukat, biztosították a megfelelő anyagi hátteret, s mire végeztek iskoláikkal, megszületett második gyerekük is. Valójában a két gyerek tette felnőtté, sikeres vállalkozóvá, néhány esztendő alatt megbízható családfővé. Húsz évig járta a kijelölt utat. Minden reggel megborotválkozott, felvette legújabb divatú öltönyét, Issey Miyake parfümöt spriccelt füle mögé. Ilyen formán felvértezve, harcolt a napi sikerekért, konkurenseivel és alkalmazottaival. Legtöbb csatáját megnyerte hosszú évekig. Hosszú évekig boldognak hitte magát, napközben. Csak az éjszakái voltak mások, egészen mások. Álmában színes-szélesvásznú történetek peregtek. S ezek egy idő után nem múltak el akkor sem, amikor reggelente harcos vállalkozót próbált magából, fürdőszobai tükre előtt állva, gerjeszteni. Már nem érdekelték az üzleti sikerek, már nem, s egyre kevésbé nem volt képes, tolerálni a vele szemben hazug érveket sorolók szavait. Üzleti partnerei, de társainak hitt emberei szemében is gyengülni látszott. Már nem érdekelte. Történetei voltak, fontos történetei. Laptopján ezek a gondolatok vették át a helyet az üzleti jelentések ellenében. 

Metamorfózisát nem tolerálták sem azok, akik mindez ideig belőle, általa éltek, sem felesége, aki nem ezt az embert ismerte, szerette meg.   Húsz esztendő telt el, egészen másként, mint egykor elképzelte, s amely évekért saját magán kívül már senkit nem hibáztat.

Becsukta hát maga mögött lánya házának kapuját, megint egy évre. Ekkor csengett mobiltelefonja. Surranó szólalt meg benne, gimnazista osztálytársa, az állandó szervező, aki hosszú körmondatokban megfogalmazott elbeszélésben, ecsetelve a volt osztálytársak felkutatásának végtelen nehézségeit, hívta meg őt a néhány hét múlva rendezendő negyvenedik érettségi találkozójukra.

Egykori sulijukban gyülekeztek, a régi osztályteremben.  A falakon valószínűleg már nem az akkori, de a mostani vakolat is omladozott. A történetek azonban mind az egykoriak voltak. A sokadiknál tartottak, amikor megérkezett Virág. Negyven éve két padsorral arrébb ültek egymástól. Most mellé ült. Együtt nevettek az egykori sztorikon, holott ő a fiúk balhéit csak részben ismerhette. A sokadik vidám történet közben tekintetük összeakadt. Hosszú másodpercekre. Látta szemében, hogy neki is eszébe jutottak azok a réges-régi ártatlan randevúk. Tizennyolc évesek voltak, vagy még annyi sem.

Egy gyalogútnyi távolságban lévő étteremben volt a közös vacsora. Mellette kapott, de inkább szerzett helyet. A második pohár vörösbor után megfogta kezét. Virág a másikkal az övét. Szinte egész este el sem engedték. Szavak nélküli elkésett vallomásuk volt ez. Már csak pár erősen ittas osztálytársuk maradt a különteremben, amikor távoztak. Taxin mentek a férfi közeli lakására. Lágy, szaxofon zenét tett fel régi bakelit lejátszójára. A muzsika dallamára lassan, finoman vetkőztették le egymást.  Megint tizennyolc évesek voltak. Akkor, ezen a hosszú éjjelen vesztették el negyven éves, egymás iránti ártatlanságuk.

Hajnalban egyedül ébredt fel ágyában. Kereste őt. Sietve lépett a kitárt ablakhoz. Még láthatta gimnazista szerelme fiatal, kecses, álomszerű, távolodó lépéseit a néptelen utcán. A szemközti parkból a korai órán csivitelő madársereg koncertje hallatszott.

Szólj hozzá!

Karajos Gáspárnak elgurult

2019.06.29. 12:54 Ppetrus

Karajos Gáspárnak elgurult

Karajos Gáspárnak hajnalban elgurult a gyógyszere, amit fél éve váltott ki a falu egyetlen, hetente egyszer nyitva tartó patikájában. A tablettákat egy éve írta fel neki állandóan sajgó derekára, az akkor még – szintén heti egy alkalommal – községükben rendelő körzeti orvos. Kereste az ágya alatt, a szekreter alatt, mindhiába. Sehol nem lelte fel. Más megoldás nem lévén, ivott inkább egy kupica törkölyt. Majd még egyet, az utolsó kortyot, a gondosan raktározott butéliából. Fájdalma enyhült, gondolatai sokasodtak.

Felkereste az orvosi rendelőt, amelyet uniós pénzből, széppé varázsolt a városvezetés néhány hónapja. Lenyomta a kilincset, hogy belépjen és megvizsgáltassa magát orvosával. A kilincs nem mozdult, az ajtó zárva volt. Meglepetésében hátrahőkölt. Ekkor vette észre a kézzel írt ánégyes papírt az üvegre ragasztva: Technikai okok miatt zárva! Alatta piciny betűkkel még a dátum, ami pontosan megegyezett az új rendelő ünnepélyes átadásának dátumával.

Átballagott a patikába, hátha ott orvosságot kaphat ismét jelentkező fájdalmára, recept nélkül akár, kerül, amibe kerül.  Ott az ajtón már kilincset sem talált, ellenben kiírást szintén, azonos szöveggel a rendelőével: Technikai okok miatt zárva. Dátum itt már nem is volt.

Viszont a kocsma nyitva volt. Barátja, Tóth Vendel, mint általában mindig, ott támasztotta egy kisfröccs társaságában a sarokasztalt. Kérdésére, hogy mit tud a háziorvosukról, s a patikáról, Vendel kurtán válaszolt:

  • Szegény Stumpf doktor hónapokkal ezelőtt elhalálozott. Rémes egy történet. Az öreg éppen az én vérnyomásomat mérte, s szokásához híven erősen korholt életmódomért, de mondata közben összeesett. Már nem lehetett rajta segíteni. Isten nyugosztalja, szép kort élt meg falunk szolgálatában. A jövő hónapban lett volna kilencvennégy éves. Ebből is láthatod nem kellett volna foglalkoznia az én piálásommal, hisz én most is itt vagyok, fitten, egészségesen, nem robotolva egész nap. Az öreg pedig egész nap a rendelőben dolgozott. Isten nyugosztalja! Azóta senki nincs is ott.
  • Nagyon sajnálom én is a doki bát – így Gáspár - nem is hallottam az esetet. De mi a helyzet a szintén zárva lévő patikával?
  • Hát, azt is az öreg doki csinálta! Felírta a gyógyszert, majd átszaladt kiadni azt a páciensnek. Sajnálatos mennybemenetele ott sincs senki, aki szaladgáljon. Szerintem ez a rohangálás okozta doki bá végzetes agyvérzését, vagy mit.

 Gáspárnak ötlete támadt. Éjszaka letépte a gyógyszertár kiírását, a mezőn talált füvekből, némi tiszta alkoholból, a raktárban lévő fájdalomcsillapítókból, őseitől ismert gyógyíreket kevert.  Arra gondolt, hogy ami nem árt, azzal bajt nem okozhat. Dolgozott napkeltéig. Megtöltötte a megtalált üres tégelyeket, s másnap megnyitott, mint az új patikárius. Szereivel sikerült a falu betegeinek néhány gondtalan, fájdaloműző napot, míg magának valamelyes bevételt szerezni.

Egy hét múltán visszaragasztotta a technikai okokra hivatkozó, bezárást hirdető nyomtatványt.

A falunak azóta sincs orvosa, patikáriusa, igaz a patika vásárlóinak volt néhány gondűzött, fájdalommentes napja.

Karajos Gáspár dereka sajnos ismét hasogat, de elgurult gyógyszerét azóta sem találja. Keveréke pedig mind egy szálig elfogyott.

Szólj hozzá!

A tizedes meg a többiek (folytatás, első rész)

2019.06.05. 08:13 Ppetrus

Pázmándi Péter:

A tizedes meg a többiek (folytatás, első rész)

 

 

Fut-fut a Tizedes az orosz dzsip után, amelyen a többiek gerillaharcba indultak. Inkább mérsékelt harci tűzzel, mint rohamléptekkel, s ezért Tizedes utol is éri a csapatot, akik kitörő örömmel fogadják. Közli velük, hogy már most rossz irányba indultak, Tizedes úr ezért jött utánuk. A frontvonal másik oldalára nem a fronton át vezet az út. Még jó, hogy megjött az eszetek, mutat magára. Nélküle a küldetés mielőtt megkezdődne, befejeződne. Arra megyünk, mutat ellenkező irányba.

  • Első: átöltözni, második: járművet cserélni. Irány a kastély arra, harminc kilométerre, amelyet Albert mutatott a nyilasoknak! Közben felvesszük Albertet is.
  • Van terved?
  • Még nincs, de tizedes úr gondolkozik. Mindenesetre nincs kedvem a golyózáporban ruszki járművel, ruszki fegyverekkel agyonlövetni magam mielőtt megnyerjük nekik a háborút.

Vitatkoznak, hogy nem ezért engedték őket szabadon, nem ezt ígérték, Eduárd hivatkozik a becsületre meg, hogy nekünk, magyaroknak is ott kell lennünk, amikor elkezdődik valami új. Grísa pedig a parancsra hivatkozik…

  • Uraim - mondja a tizedes - nyugi. Megnyerjük nekik a háborút, de a magunk módján és semmiképp úgy, hogy hősi halottak leszünk. Inkább olyan hősök, akik majd át tudják venni méltó jutalmukat. Élve. És azt ilyen módon és tárgyilagosan nézve, még élvezhetik is. Irány a kastély!

Albertet a ruszki kantinban találják, mint aki méri a katonáknak a vodkás teát. Mennünk kell, mondják neki, de Albert még visszamegy a raktárba és kihoz egy láda vodkát. Érdeklődésükre elmondja, hogy ezt megmentette a rezervába és még jól jöhet.

  • No de mit mértél nekik? Egy kis hagymát a teába, ezek úgy is gyorsan továbbmennek. Még nem volt reklamáció.
  • Na de Albert!
  • Mindent megteszünk.

Ugrás a járműbe, tovább… Fenyegető, félig borotvált és szomjas ruszkik között.

Hátország. Ismét az autószerelő segéd faluja. Az autószerelő mesternél. Valami vicces párbeszéd után jármű csere és felveszik a segéd srácot is. Továbbá szereznek német egyenruhát. Más nincs. Irány a Hertelendy Kastély, biztos üres és ott tizedes úr nyugodtan gondolkozhat.

A kastély, amely a folyton változó frontvonalban van persze nem üres. Óvatosan derítik fel. Bent civil ruhában a teljes német egység az eszékes SS Obersturmbannführerrel az élen. Éppen lakmározik miközben hajbókol neki Gutnacht SS altiszt. Tizedesék felmérik a helyzetet:

  • Edukám te jössz, hisz beszéled a sógorok nyelvét. Kíséreted Fekete és Gáspár, nekik kuss. Többiek hátul, mi vagyunk a német kommandó. Grisa elvtárs megint fogoly.  Albert, mint aki ismeri a kastélyt kollaboráns civilként, velünk – így a Tizedes.

Eduárd behatol. Az SS főnök – civil ruhában - evés közben fogadja, de mikor meglátja, hogy németek jönnek, Heil Hitlerrel köszönti Eduárdot és leleplezi magát. Eduárd leteremti, hogy nem harcolnak a végsőkig és bejelenti, hogy a kastélyt lefoglalja, mivel egy különleges egység parancsnoka, aminek eminens feladata, hogy a pincében elrejtett csodafegyvert aktiválja a végső esetben. Ez most a végső helyzet. Még azt is kifejti, hogy a háború kimenetele rajta és egységén múlik, mivel az oroszok már itt vannak, sőt bekerítették őket. SS Oberst kiadja a parancsot, átöltözni és átadja a parancsnokságot Edunak.  Eduárd behívja egységét és átveszik a kastélyt, leküldi a csodafegyverhez embereit, míg a németeknek kijelöli a konyhát átmeneti tartózkodási helyül, figyelmeztetve az SS Oberstet statusukra, de róluk majd később határoznak, mint árulók felett.

Ekkor az SS Oberst négyszemközti kihallgatást kér, ahol közli Eduárddal, hogy ők azért vannak még itt, a frontvonalban, mert nekik is különös megbízatásuk van.  Németországba kell szállítaniuk a szintén a pincében elhelyezett Ukrajnából megmentett aranykészletet. Itt kell bevárniuk a német különleges egységet, hogy átadhassák nekik. Azért is vannak itt, mert innen csak egy kilométerre van egy leszálló pálya és minden pillanatban megérkezhet az egység. Edu hamar kapcsol. Közli vele, hogy ők a különleges egység, akiknek át kell adniuk a készletet, hiszen ez a másodlagos ok, amiért ideparancsolták őket.  Az Ön küldetése ezzel véget ért. Tegyék, amit parancsol, mert ezen múlik a háború végkifejlete. SS Oberst hálás, hogy vége veszélyes küldetésének és most mi az újabb parancs? Edu jelzi, hogy később eligazítást kér, addig is:

  • Minden német a konyhába!

Ott persze Albert egyedül van és kissé bizonytalan mit tegyen velük, de – jobb híján - gyorsan kiadja a parancsot, hogy főzzenek teát és szerezzenek lekvárt a süteményhez. SS Oberst beküldi a spejzba Gutnacht-ot  kompótért, ahol Grisa már elrejtőzött. A német altiszt észreveszi és fejvesztve rohan vissza.  Suttogva-rémülten jelenti az Oberstnek, hogy

  • Az oroszok már a spájzban vannak!
  • Was?
  • Az oroszok más a spájzban vannak!
  • Alarm - kiáltja Oberst - és az összes német lelép, mint a villám.

Hőseink összejönnek a hallban, ahol Fekete kérdezi Tizedes urat:

  • Mit tetszett csinálni?
  • Én? Semmit.

Ekkor Albert válaszol:

  • Esetleg annyi történt, hogy a németet elküldtem a kamrába, ahonnan rohanva jött vissza, hogy az oroszok már a spájzban vannak. Ezt, már a tisztelt ellenség úrral (rámutat a közben belépő Grisára) előre megbeszéltük. Tanulva Tizedes úr korábbi eljárásából.
  • Albi, te igen tanulékony vagy (veregeti meg Tizedes Albi vállát).

Albi csak mosolyog. Ezután Eduárd részletesen tájékoztatja őket a pincében elrejtett aranykészletről.

  • Na de most rendezzük be a főhadiszállást, és készítsük el a haditervet. Tizedes úr gondolkozik - gyújt rá egy, Albi által felszolgált nemes szivarra a rezervából Tizedes - Uraim ezt a kis ajándékot Hitlertől, ezennel lefoglalom. Mivel az a mi kis alaptőkénk a háború utánra. Feladatunk a következő: ad 1, tőkénket biztonságba helyezni, ad 2, túlélni a háborút! Most már tudjátok Tizedes Úr miért nem hagyott el titeket.
  • Albi szólal: Tizedes Úr, esetleg volna egy propozícióm az első feladatra, sajnos a másodikra nincs.
  • Tizedes így: Mi az a propozíció Albi? Ne beszélj latinul!
  • Ez speciel angol és azt jelenti javaslat, egy szerény javaslat, ha megengedik az urak.
  • Ki vele Albi!
  • Minden grófi kastélyban van egy titkos járat és előző gazdám a báró lovagias, ámbár titkos pásztoróráit e kastély tulajdonosánál, Hertelendy gróf úrnál rendezte, akinek volt szerencsém számos esetben segédkezni, leginkább alibit biztosítani. Egyes esetekben vica-verza, vagyis e kastély tulajdonosa tett látogatás, hasonló célzattal a mi birtokunkon. Ámbár ezekről talán nem is szabadna beszélnem. Kérem tartsák ezt titokban, ha találkoznának aposztrofált bárónékkal.
  • Albikám a lényegre.
  • Alibi annyit tesz, hogy a bárónő azt gondolja, férje vadászaton van barátjánál, holott… Na, de ez lényegtelen, a jelenlévő urakat ez bizonyára felettébb kevéssé érdekli.  Van itt egy titkos alagút, amelynek ajtaja a pincéből nyílik és mintegy 300 méter hosszan vezet a föld alatt, be a szomszédos domb alá. Talán ott elhelyezhetjük Hitler úr ajándékát ideiglenesen, mindaddig míg Tizedes Úr megnyeri a háborút, tisztelt Ellenség Úr (Grisára pillant) segítségével. Sajnos a másik feladatra, mármint, hogy ezt hogyan élhetjük túl, egyenlőre nincs ötletem.
  • Albi, Albikám, most már a többiek is tudják, hogy te miért vagy itt. Mindig is fontos volt a stratégiák kidolgozásánál a helyismeret. Uraim a csomagokat azonnal elhelyezni az Albert Úr által megjelölt helyen. Los, bistro, davaj.

(Elhelyezik az aranyat a föld alatt, majd némi kis gránát segítségével  berobbantják a bejáratot, amelyet ezután gondosan be is falaznak. Tizedes Úr egy kis hevenyészett térképet készít és  elhelyez a nyakában lógó gránátfüzér egyik üres darabjában.)

  • Albi! Terítsd meg az asztalt! Megéheztünk!
  • Uraim jelezni szeretném, hogy az élelmiszer tartalék jelentősen lecsökkent ebben a kastélyban is, miután Hertelendy gróf úr szintén eltávozott családjával, és fájdalommal kell jelentenem, mindezt a teljes élelmiszer készlettel egyetemben tette.
  • Akkor mi van?
  • Közlöm az urakkal, pezsgő van!

Hőseink pezsgős poharak mellett (mi mást tehetnének) tartanak haditanácsot.

  • Gáspár: Tizedes Úr, ön azt mondta két feladatunk van. Az egyiket megoldottuk szerintem, de a másikat, hogyan maradjunk életben, még nem tudjuk. Egyébként közlöm az urakkal éhes vagyok. Baromira éhes.
  • Tizedes: Tizedes úr méltányos csapatával. Mindenki mehet haza, vagy ahová jónak látja. Számunkra befejeződött a háború némi kis nyereséggel és amikor elcsendesültek a frontok, mondjuk a ruszkik Berlinbe értek és rendezték dolgaikat jelenlegi szövetségeseinkkel, valamint a hazánkban most törvényes hatalom is elpucolt, és ismét értéke lesz, valódi értéke a mi kis rezervánknak, akkor találkozunk. Pár év és gazdagok leszünk. Addig mindenki gondoskodik magáról. Pár év csak. Most pedig szétválunk. Aki bújt, aki nem. Nem vagyok a pesztonkátok. Igyekezzetek megélni, hogy jelenlegi holt tőkénk feléledjen, ismét működjön. A megfelelő időben mindenkit megtalálok, jelszó: az oroszok már a spájzban vannak!

Grisának Edu fordít nagyjából, aki a fogságban megtanult kicsit oroszul.

  • Grisa feláll és egy hosszabb orosz szpícset tart arról, hogy ő nem erre kapott megbízást és ha nem teljesítik a feladatot – t.i: nem robbantják fel a fegyverraktárat – akkor jelenti az arnykészlet helyét.
  • Mit mondott? kérdezik a többiek.
  • Tizedes: azt mondja, hogy ő folytatja a háborút – a végén Grisára néz jelentőségteljesen. Elgondolkozik, de Edu is érti a szpícset és ő mondja:
  • A becsület nem engedi, hogy most lelépjünk, számítanak ránk, sok emberéletet menthetünk meg. Én a magam részéről Grisával értek egyet. Szavunkat adtuk és egy magyar tiszt nem szegi meg adott szavát.
  • Mit mondott Grisa, kérdik a többiek?
  • Tizedes: ha nem robbantunk, akkor nincs arany, legalábbis nekünk. Te Grisa az a jó moszkvai anyukád! Megőrültél? - a többieknek - Vagy robbantunk, vagy nincs arany.
  • De mit mondott Grisa?

Tizedes végre lefordítja, szó szerint, vagyis, ha nem teljesítik a küldetést, akkor parancsnokainak elárulja az arany lelőhelyét, rejtekhelyét. Többen az javasolják: esetleg lőjék le Grisát és nincs többé probléma. Ekkor jön Szijjártó, aki emlékeztet arra, hogy ő, mármint Grísa,  a dokumentjük és itt a front mögött még inkább a dokument. Nem beszélve arról, hogy a valószínű új világban még inkább biztosíték…

  • Szavazzunk, mondja Szijjártó, ez most már később is így lesz, nem egyszerűen parancsok és kész.
  • Tizedes: na ja, nem parancs, hanem zsarolás, kényszerítés és kész. Na, mindegy a jövőben is ez lesz a legfontosabb tőkéje - rámutat jobb kezére - ez itt a szent jobb holnap is és azután is. Bár jobb lenne ehhez egy kis kézzel foghatóbb aranyfedezet is. Ha nem vágják le. Tehát szavazzunk!

Most is sorban mondják, persze különböző hangsúllyal: igen, igen….igen?

  • Végül Tizedes: én…nem mondhatok mást…..hogy……muszáj. Nem veszthetem el a tőkémet, ti pedig az eszeteket. Még valaki elárul engem, vagyis az aranyat. Albi! Ruhatár!

Átöltöznek ruszki szerkóba, amikor Albert bejön és malíciózusan jelenti:

  • A kapuban a jelenlegi legális rendszer képviselői zörgetnek. Beengedheti őket?
  • Vagyis kicsodák? Oroszok? Németek? Nyilasok? Ki tudhatja ezt manapság itt és most?
  • Albi: valami testvérnek szólították egymást és magyarul beszéltek.
  • Tizedes: Átöltözni, nyilasok! Albi, esetleg tanulhatnál már valamit, hogy éppen ki az ellenség!
  • Albi: Tizedes Úr, a mai világban? Embernek ember a farkasa, mint a Mici baronessz jegyezte meg volt, amikor elvesztette, na mindegy mit is, mondta volt: ne bízz meg senki ember fiában, ha férfi. Ezek bizonnyal férfiaknak tűnnek. Bár….Nyitok!

Albi beengedi a nyilasokat, és jelzi hogy a kastély már foglalt. Hol a parancsnok, kérdi egy testvér százados? Parancsoljanak és végig vezeti őket a kastély számos szobáján, míg egy sokadik  előtt posztol Fekete német egyenruhában. Heil Hitler köszönti a nyilas, Fekete visszaköszön karlendítéssel és beengedi. Belül Tizedes és Eduárd  konzultációjának tárgya a csodafegyver bevetése, amit félbeszakít a belépő bejelentkezése.

  • Her Oberst, beszél magyarul? Jelentkezem, ide rendeltek minket, hogy foglaljak el egy kastélyt a visszavonuló német-magyar egységek számára.
  • Was saght er? – kérdi Edu Tizedestől. Valami dezertőrök a frontról, válaszolja Tizedes, németűl.

Ekkor lép közbe Szijjártó, aki magyar egyenruhában áll a sarokban és fordul a nyilashoz.

  • Mit akar maga itt? Itt, ahol megfordul a háború kimenete? Német bajtársaink éppen a csodafegyver bevetésének lehetőségét tanulmányozzák.
  • Nekem az a parancsom, hogy…-mondja a nyilas, de Szijjártó közbevág:
  • Nem érti ember, hogy itt miről van szó (eközben Tizedes és Eduárd tovább konzultál németül a térkép fölött), lenni vagy nem lenni most ez a kérdés! Perceken belül bevetésre kerül a csodafegyver éppen itt a frontvonal mögött. Ezek itt hősök, igazi náci hősök, akik a maguk életét sem féltve hajtják végre a Führer közvetlen parancsát. Ha maguk itt maradnak, akkor önök is hősökké válnak, halott hősökké és az utókor emlékezik meg magukról. Isten önökkel uraim pár perc és

 …ekkor robbanás az udvaron. A nyilasok futásra veszik a dolgot, mind elmenekül. Futásuk közben további robbantások, amelyet Grísa és a csapat többi része hajt végre. Albi elégedetten zárja a kaput miután a testvérek elrohantak.

  • De mentek ám! - jegyzi meg Gáspár végül, miután néhány lövést megereszt a levegőbe.

 

folyt.köv.

Szólj hozzá!

Lázadó marha

2019.01.28. 11:31 Ppetrus

Lázadó marha

 

Lehajtott fejjel poroszkált a csorda

a kolompost követte,

mind ösztöne vezette,

sonkák mögött lépdelve sorban,

jelre múúúúztak dúrban,

a karámba szelíden csámborogva,

friss füvet kérődztek rideg tartásban.

Olyik húst, olyik tejet termelt napjában,

ma száz bika, tehén vagy ökör

holnap már csak kilencvenkilenc,

a tele bendő a létöröm, s felböfögöm,

létük  villanypásztorolt fegyenc.

De egy nap a néhány hetes borjú,

melynek bőgése még csak molban mú,

zsenge élete a szüntelen ugra-bugra,

tőgye sem adhatott még tejet,

átugrotta a goromba drótokat.

Múúúja túlharsogta az öreg kolompot,

s mert boldog, szabad dallam volt,

a csorda utána indult.

Letarolta mindsok marha a határokat,

a mezőt, az erdőt, a hodályokat,

a mészárszékeket.

Tombolt, pusztított, bosszúált

az erejét felismerő háziállat,

mígnem a reszkető gazda

 rájuk eresztette a csahosokat,

a koncért ölni képes vérebeket.

Azok rendet vágtak majd füttyjelekre,

 véres pofájukat nyalogatva,

 ismét karámba terelték a megtizedelt,

megfélemlített csordát.

Szólj hozzá!

Könnyű hinni istenben

2019.01.22. 12:07 Ppetrus

 

A sarudi kikötő közelében leállította a ladik segédmotorját. Hangtalanul siklott tovább állandó helyére. Útját a sötét felhőkön átvilágító telihold ezüstös sávja jelölte csak, mert az éj közepi sötétségben nem látszott a kikötő irányfénye. Különösebben nem is volt rá szüksége, mert minden hajózó utat, eldugott holtágat, vízi csapást ismert a tavon, leginkább a sarudi medencében.  Akár vakon is visszatalált volna. Lassacskán tíz éve élt itt egy akkor vásárolt összkomfortos lakókocsiban. Pontosan azóta, amióta nem volt semmi dolga. Egykor volt vállalkozása eredményeként összespórolt pénzén tartotta el magát egészen mostanáig, amely tőke mára már szinte teljesen elfogyott. Hát halászott, pecázott, úgy gondolt magára sokszor, akár Hemingway Santiago nevű öreg halászára. Annyi kis különbséggel, ő mindig fogott halat. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is fogta, inkább szerezte a zsákmányt. Tökéletesen ismerte a helyi rapsicok csapdáinak helyeit, amelyeket orvul megdézsmált. Mindig csak annyi halat vett el, amennyire neki magának szüksége volt, s mindig az éjszaka leple alatt. Így, hát nem bukott le.

Ezúttal is egy két-három kilós ponttyal és néhány kisebb kősüllővel szákjában tért vissza. Éppen elég lesz egy kiadós halászléhez kettejüknek, régi barátjával, a könyvelő Jencivel, aki a déli vonattal érkezik. Addigra el is készül kedvenc ételük a bográcsban. De most még volt ideje. Tutaját gondosan kipányvázta az egyszerű fapallós mólóhoz, a halakat beemelte a ladik végébe, hogy a levegő végezzen velük, nem szerette agyoncsapkodni a halakat. Hátára feküdt a ladik alján és gyönyörködve vizslatni kezdte az átszűrődő csillagok fényét. Közben arra gondolt, hogy milyen könnyű istenben hinni, amikor a saját láthatatlan méreteit hasonlítja a felette lévő végtelenséggel. Teljes csönd volt, már a zsákmányolt halak is abbahagyták haláltusájukat, mozdulatlanul várták végső nyughelyüket, a bográcsot. Félálomba merült. Egyszer csak egy közeledő ladik csobogását hallotta meg. Úgy számolta kábé még ötven méterre lehetett. Két ember sziluettjét világította meg a holdfény. Ezek is igen csak lopakodva csorogtak a kikötői sójához. Fekve maradt, de a zajtalan éjszakában jól hallotta suttogó beszédjüket:

  • Haver csak hülyítesz, már három napja keressük azt a bizonyos holtágat, ahova állítólag eldugtad a csomagot!
  • Pedig tuti, hogy itt kötöttem el a csónakot és menekültem el az engem üldöző zsaruk elől. Egyszer csak egy lótusz, vagy mi a fasz virágokkal teli, patkó formájú holtágba hajtottam be, s a csomagot egy vastag farönkhöz kötöttem és óvatosan leengedtem a vízbe. Tudod jól, hogy minden eshetőségre számítva vízhatlan csomagolásba teszik a pórt.
  • Ja, az a csomag ötszázmilliót ér spanok között is, de te elvesztetted. Ennek a főnök kúrvára nem örül, napok óta őrjöng. Kaptál egy utolsó lehetőséget, hogy leszállítsd, de te csak át akarsz baszni! Valószínű saját zsebre akarsz ügyködni, vagy mi?
  • Isten mentsen, hogy én saját zsebre, hát ismersz. Ki van csukva, de egyszerűen nem találok vissza, arra a nádcsapásra – fogta könyörgőre már az egyik hang.
  • Tudod jól mi a helyzet, senki nem pöcsölhet a főnökkel, inkább veszni hagyja a szert, minthogy valaki megjelenjen vele a placcon! Türelmes voltam veled, de ennek vége!

Jonasz, mindenki így hívta a János után, levegőt sem mert venni a ladik fenekéhez simulva, midőn egy tompa durranást hallott, fényes villanással kísérve. Majd egy összecsukló test zaját. Percek múltak el mire kimert lesni. A másik csónak távolodó körvonalait látta araszolva a mély vizek felé. Néhány pillanat múlva felbőgött annak motorja, sebesen a túlpartot vette célba. Hamarosan betakarta az éjszaka sötétje.

Sokáig maradt fekve a csónakgerincen. Gondolkodott, először megpróbálta értelmezni az eseményeket. Valami olyasminek volt tanúja, ami krimikben szokott történni, de hát ez nem olvasmány volt. Egyértelmű valóság, ami füle hallatára éppen most történt meg. Nem tudta mit tegyen. Viszont azt tudta, hogy az a kábítószer szállítmány hol lehet. Csakis a Tündérkertben, amely valamikor egy helyi kis tanyasor volt, mielőtt a mesterséges Tisza tó vizével vagy negyven éve el nem árasztották. Az odavezető vízi utat csak nagyon kevesen, szinte senki nem ismerte, csak néhány leszármazottja a régi öregeknek, akik örökre igyekeztek titokban tartani az utat, mert ez a mostanra holtággá zárult rész a rapsicok kedvelt helye. Ott mindig tele volt balinnal, ponttyal, tiszai süllővel az összes csapda. Egy alkalommal akkora pontyot talált az egyik haljárat elé helyezett hálóban, amely nagyobb volt, mint az országos rekord. Állítólag az ilyen, amúgy növényevő ponty már ragadozóvá válik, mert több tíz kilósra nőtt testét többé nem képes csak szokásos táplálékával táplálni. Azon a halon élt hetekig. Egészségesen táplálkozott.

Pirkadt mikor elindult kis telkén felállított lakókocsijához. A friss halakat megtisztította, tüzet rakott kedves rézbográcsa alá. Szalonnán hagymát pirított, majd rátette a paradicsomot és paprikát. Lassú tűzön hagyta az alaplét rotyogni.  Beletette a halcsontot a fejeket és farkakat, a szeleteket majd akkor dobja bele, ha már Jenci is itt lesz, mert azoknak csak rövid idő szükséges. A pontyban még talált némi haltejet is, azt is félretette. Kibontott egy üveg merlot-ot és várta barátja érkezését. Volt már terve, de ennek megvalósításához Jenci is szükséges.

Éppen beletette a besózott halszeleteket a rotyogó lébe, amikor megérkezett Jenci. Sporttáskával érkezett barátja, aki több napra tervezte látogatását. Dumálás, iszogatás, horgászás, összeveszés, kibékülés, ez volt a szokásos rituálé. Jonász most másként gondolta, bár ajtóstul azért nem akart a házba rontani.

Néhány pohár merlot után jöhetett a halászlé, ami Jenci szerint még mindig pont olyan jó volt, mint megannyiszor az évek során. Kicsit még politizáltak, beszéltek a régi csajokról, majd Jenci panaszkodott, hogy kuncsaftjai egyre kevesebbet hajlandók fizetni munkájáért, már nem is tudja, miért csinálja ezt, mert leginkább csak az a feladata, hogy eltűntesse a magas pénztárszintet, valójában tisztára mossa az eltitkolt jövedelmet, vagy még inkább a zsebbe fizetős korrupciós pénzeket.

  • Tudod – így Jenci – már nem várom vissza az asszonyt, évek óta nem is kerestük egymást, de viszont minden nap várom az adónyomozókat, a rendőrséget. De hát élni kell, s azt csinálom, ami a megrendelők érdeke, hogy egyáltalán kifizessenek. Ezek azt hiszik, hogy a szellemi munka valami olyasmi, amit én légből kapok. Nem értik meg, hogy az én boltomban a polcokon a tapasztalatom, a tudásom van, azt tudom eladni nekik. Unom őket, s utálom, bizonygatni, hogy nem elég tisztességesnek látszani, hanem azt be is kell bizonyítani, legalább a papíron. Mindezt pedig előbb, mint amikor bekövetkezik a baj….Szeretném már igazából abbahagyni ezt a mókuskereket, bár nem tudom hogyan, hiszen csak ehhez értek.
  • Mit szólnál – így Jonász – ha erre lenne lehetőséged, s nem is máskor, később, valamikor, hanem most és azonnal?
  • De ez csak ábránd. Már csak mások szarát passzírozom vissza, oda ahonnan kijött, míg képes vagyok rá. Én nem tudok olyan nomád módon élni, mint te, akinek semmi gondja-baja, nekem tudod ott van a gyerekem, akit el kell látnom autizmusa miatt egész életében, pontosabban egész hátralevő életemben. Mi lesz utánam, fingom sincs?
  • Nekem esetleg van.
  • Micsodád, egy fingod? Kösz abból van elég.
  • Annál azért most sokkal többem. Történt valami tegnap éjjel. Olyasmi, ami mindkettőnk nyugdíjas életét megszépítheti. Csak egy kevés tennivalónk van és ölünkbe hullik a megoldás.
  • Nyertél a lottón?
  • Majdhogynem, de ez annál jobb, csak segítened kell.

Jonasz részletesen elmesélte az éjszaka történteket, hallottakat. Jenci láthatólag egy szavát sem hitte.

  • Ismerem minden történetedet, neked írónak kellett volna lenned, ez a történet is nagyon érdekes. Írd meg, bestseller lesz a krimi irodalomban!
  • Szerinted nem ér meg egy próbát? Én jól ismerem azt a helyet. Meg fogjuk találni. A drog értéke félmilliárd, ha a felét kapjuk, akkor is eléldegélhetünk belőle örökre! Kimegyünk oda ma éjjel és elhozzuk.
  • Megyek, hisz pecázni jöttem, de el sem tudom képzelni ezt az ostoba históriát. Ennyi drog a vízben és nem találják meg a profik? Na és ha megtaláljuk, akkor mi lesz? Kábé percek alatt kinyírnak, ha megpróbáljuk eladni. Még azt sem értem, hogy kinek?
  • Az most másodlagos. Ha megtaláljuk, majd azután átgondoljuk, mit teszünk a cuccal. Különben is neked vannak csak igazán ilyen kapcsolataid, ügyfeleid, épp az imént emlegetted őket.
  • Neked jót tesz a bor, emelem poharam ezúttal is rád, régen hallottam tőled ilyen eredeti történetet – így Jenci – egészségedre!
  • Egészségünkre!

Jonász az éjszaka közepén felébresztette barátját, aki a második adag halleves és a sokadik pohár vörös bor után mélyen elaludt a lakókocsi előtti függőágyon, csak néha-néha horkangatva egyet. Felvették combközépig érő vízjáró csizmájukat, s alig neszezve kieveztek Jonász ladikjával a tó közepére. Jenci ült a motor mellett, amit Jonász néma intésére egy rántással bekapcsolt. Lassan elindultak. Barátja kézmozdulatokkal irányította a cél felé, aki a halászladik orrában guggolva kereste a titkos utat. Alig fél óra múltán egy keskeny sás és nád szegélyezte csapásba hajtottak. Barátja a hajóorrban egy csákjával folyamatosan hajtotta félre az útjukat akadályozó növényeket. Egy patkó alakú holtágba érkeztek. Jonász intésére leállította a motort és evezve mentek tovább, széles, vízszintes levelű tavirózsák között. Jenci barátjától tudta, hogy ezek a virágok milyen értékesek, természetvédelem alatt álltak. A vízpatkó közepén kikötöttek. Kiszálltak a szárazulaton, a csónakot egy tömör fatuskóhoz kötözték. Mindketten csáklyázni kezdték a mély vizet. Sokáig semmi más, csak némi sulyom került a felszínre. Megizzadtak mindketten a szorgos kutatásban, már-már feladták a mélység kotorászását, amikor Jenci csáklyája egy műanyag kötelet emelt ki. Komoly súly lehetett a végén, mert megfeszült a kötél. Ketten húzták. Erőfeszítésük eredményeként egy műanyag zsákot emeltek ki. Letisztították a hínártól s beerőszakolták ladikjukba. Jonász egy kis lyukat vágott a gondos csomagolásba, borotvaéles horgászkésével. Némi fehér por ragadt a pengére. Már tudták, megtalálták, amit kerestek.

Hazafelé vették azonnal az irányt. Kikötés után felcipelték a húsz kilósnak tippelt zsákot a lakókocsiba. Néhány grammnyit felszippantottak, ahogy azt filmekben látták, Jenci bankkártyája segítségével. Különös emelt szintű boldogság vette el józanságukat. Mély álomba merülve egész éjszakán át tartó moziba ájultak, szinte egyszerre. Rég nem aludtak ilyen sokáig, színes szélessávú filmet nézve.

Már magasan járt a nap felmelegítve a lakókocsi belsejét. Kopogásra ébredezni kezdtek. Jonász botorkálva, nehéz fejjel vánszorgott az ajtóhoz, résnyire nyitotta. A falusi pék tizennyolc év körüli igen-igen szemrevaló lánya állt ott.

  • Hát ti aztán jól kihasználtátok az éjszakát, megihattatok mindent. Már másodszor vagyok itt, korábban olyan horkolás hallatszott, hogy inkább léptem tovább.
  • Jó reggelt Zsuzska– dugta ki nem kevésbé viseltes ábrázatát Jenci – mi jót hozott nekünk?
  • Reggel még friss volt a kenyér, de mostanra már elhűlt, de nektek úgy látom jó lesz így is. Na meg – vette elő biciklije hordozó kosarából a kávés termoszt – erre szükségetek lesz. Korhely népség, mindjárt vége a napnak.

Szótlanul kortyolgatták a meleg nedűt, mialatt a cserfes fruska tovább korholta őket, igaz a kenyeret is felszelte közben, és megkente az esti bogrács alján lévő halkocsonyával. Azzal kínálta a másnaposakat, akik látható hálával, élvezettel harapdálták a karéjokat.

  • Na, szedjétek össze magatokat és, ha emberi formát öltötök még ma, akkor talán megérdemlitek, hogy este hozzak egy kis birkapörköltet. Jó döglést.

Azzal fellibbent bicajára és tizenéves alakja, tizenéves bájával a falu felé kerekezett. A barátok párhuzamos tekintettel hosszan követték. Egymáshoz még most sem szóltak. Kifeküdte a frissen nyírt fűre. Jenci szólalt meg, csak a szája mozgott:

  • Te, mi a szart ittunk tegnap? Semmire nem emlékszem.
  • Ugyanazt a merlot-ot, amit mindig, de mégse lehet ugyanaz, mert én sem tudom mi volt tegnap, de a fejem, végtagjaim olyanok mint a szikla.
  • Nekem is, csak hasogató szikla, ha van olyan.

Aludtak még egy órácskát. Jenci arra nyitotta ki a szemét, hogy Jonasz ott guggol mellette, furcsa arccal.

  • Gondolom, már neked is rémlik valami – fejével a lakókocsi felé intve – ott van benn a csomag.
  • Ja, vagy húsz kiló drog, kilós porciókban, vízhatlan csomagolásban, de az egyiket, ugye megízleltük.
  • Néhány gramm és megőrültünk tőle. Mi a szart élveznek ezek ebben, rövid élvezet, hosszú szenvedés?
  • Hát talán azt, amit azok a jóemberek pusmogtak füled hallatára, hogy ötszáz milla az értéke?
  • Annak, aki adja, s aki veszi, miért teszi? Méreg, de van rá igény! Most légy okos, mi a következő lépés, talán el kéne égetnünk.
  • Hülye vagy, pillanatok alatt ellepné az egész falut, de talán a megyét is a drog szaga. Ezzel az erővel ki is írhatnád a facebookra, hogy nálad az áru. Most viszont még senki nem tudhatja, hogy kihalásztuk és ha igaz az egyetlen ember, aki tudta, hogy hol van, már nemigen adhatja tovább az infót. Gondolkodjunk! – Jenci.
  • Gondolkodjunk – Jonasz.

Így hát egész napra gondolkodóba estek, hogy jobban menjen, mindjárt el is indultak Feri bá, a nyugdíjas gyakorlati-ének tanár sarki kocsmájába, ahol lehajtottak egy-két gyógy sört.  Sajnos még ettől sem jutott eszükbe semmi okosság, ezért folytatták a kúrálást. Lementek a tóra úszni egyet. Miközben persze tovább gondolkodtak. Felfrissülve vizesen kifeküdtek a napra, süttették hasukat, hátukat, mialatt persze ugyanazon járt az eszük. Eltelt a délután, megjött az este, s érkezett mindkettejük plátói szerelme, Zsuzska. Kerékpárja kosarában az illatos birkapörkölttel.

  • Sokkal jobban néztek ki, hát megérdemlitek specialitásomat. Tálalás!

A szaftos kaja, a még mindig friss kenyérrel megtette hatását. Ismét embernek érezték magukat. A  gyönyörű lány távozása után – mert akkor mertek kinyitni egy flaskát – egy-két pohár bor is került a négy sarkán fáklyákkal kivilágított kerti asztalra, befejezték a gondolkodást, s érkezett az ötletelés:

  • Van egy félmilliárdos csomagunk, - kezdte Jenci - van egy feltételezhető hullánk, meglehet, ha ez kiderül, mi leszünk a gyanúsítottak. Mire kimossuk magunkat, ha egyáltalán, akkor is kapunk esetleg valami kis nyomravezetői díjat. S ez csak nagyon is feltételes módban.
  • Ha meg megtartjuk, s valahogy értékesítjük, akkor több száz millát kaszálhatunk!
  • De, s ez nagyon is valószínű, akkor a drogmaffiával találjuk magunkat szemben, s nem gondolom, hogy azok garantálnák nyugdíjas éveinket. Sőt mielőtt eljönnének azok az évek, jelentősen megrövidítenék azt az időt. Ez nekem nem tetszene, gondolom neked sem.
  • Akkor, akkor másként kéne hozzáállnunk a dologhoz, mert ebben van biznisz, persze szordínóban, lépésről lépésre, hosszú távon – Jenci.
  • Te célzol valamire, úgy látom! – Jonasz.
  • Csak egy fura elképzelés, talán megoldható, talán megcsinálható! Tudod mi az az inszomnia?
  • Valami az alvásképtelenséggel kapcsolatos divatos betegség, vagy mi.
  • Mi történt velünk az előző éjjel? Egy kis szippantás és úgy aludtunk fél napot, mint a bunda. Miért is? Mert ez a cucc bennünk volt, bár mosott szarként ébredtünk, de mi van ha kisebb a dózis és nem is látszik, hogy ez minek a következménye?
  • Követni próbállak….
  • Hát kövess! Mi van, ha van egy álmatlanság elleni klinikánk, esetleg éppen itt, ebben a faluban, ahol minden még szinte a természetes környezetről szól. Jó a levegő, tiszta a víz, természetes a kaja, valóságos rekreációs a környezet.
  • Jól tudod hány ilyen van, üresen állnak a fingfestő, lenyúló, wellness szállodák. Csillogás, látvány, sok pénzért, eredmény zéró. Nincs visszatérő vendég.
  • Hát nálunk lesz. Nem kell a csillogás, csak a falusi környezet, levegő harapás, és mély, minden gondot felejtő alvás. Új embereket csinálunk a civilizációs ártalmaktól szenvedő városiakból. S hogyan, egyszerű, pici anyagot keverünk, éppen csak annyit, ami ki sem mutatható egyszerűen, a napi pohár finom vörös borukba, vagy a vacsorájukba. Pihenten, gondjukat felejtőn ébrednek mély délutáni szundikálásukból, éjszakai álmukból. Talán függővé is válnak, s vissza-visszatérnek hozzánk egyre gyakrabban.
  • Van is egy hely, ahol ezt beindíthatnánk – így Jonász – üresen áll a falu szélén egy kúria, biztosan kibérelhetnénk, ismerem a tulajt, valami nemesi származék. Külföldön él, kárpótlásban kapta vissza, de nem használja semmire. Évek óta nem is látták errefelé, csak mikor átvette a régi birtokát, de ezt a részt nem használja. Megegyezhetünk vele. Nem nagy ház, de öt-hat vendégszoba van benne.
  • Kis barátnőd pedig lehetne a panzió vezetője, csodás kajái már önmagában marketing értékűek.
  • Zsuzskára gondolsz?
  • Ki másra? Már az is vonzerő, ahogy kinéz? Alapítsunk egy vállalkozást, szinte mindenünk megvan hozzá!
  • Csak még a kislány kell, holnap beszéljünk vele.

Volt még némi vörösboruk. Elkortyolgatták. Jonász és Jenci a két gyerekkori barát elégedetten tértek nyugovóra a lakókocsiban. Így várták Zsuzskát másnap kora reggelre a friss kenyérrel és forró kávéval, akivel komoly beszédjük lesz holnap.

Reggel frissen és mosolyogva várták a bringán érkező kislányt. A kávé mellett beszélgetni kezdtek, beavatták tervükbe, s megmutatták a húsz kilós csomagot. Zsuzska, legnagyobb meglepetésükre, nem lepődött meg az elmondottakon, sőt számos új ötlete is volt, például a friss péksütemények felturbózásával  kapcsolatosan is. Összeállt a csapat az új vállalkozásra.

Jenci a rutinos tárgyaló, hamar megegyezett a kúria nemesi származék tulajával, aki az ingatlan szükséges felújítását is vállalta a hosszú távú bérlet reményében. A vendégek, akik mindenben meg voltak elégedve a kis panzió szolgáltatásával, hamarosan egymásnak adták a kilincset. Néhány idény után egyetlen évszakban sem mutatkozott a kis szálloda foglaltságában holt időszak. Minden vendég pihenten, szinte kicserélten távozott, s azonnal újabb foglalást regisztrált a közeli hetekben. Előfordult az is, hogy telt ház okán, várólistára kellett tenniük a bejelentkező vendégeket. Mégis megmaradtak néhány szobás panziónak, nem akartak túl sok kuncsaftot, mert az anyag, vállalkozásuk alapja, véges mennyiségű volt. Csínján kellett bánni vele.

Az idők során számos tudományos, vagy annak vélt közlemény jelent meg régiójukról, amelyek arról tárgyaltak, hogy mi is a titka a sarudi környezetnek, az álmatlanság nevű betegség gyógyításában. Ezek felsorolták a mikroklíma számos előnyét, a természeti környezet nyújtotta egészséges hatásokat. Csak ők hárman tudták a valóságos okot. De ez az ő titkuk maradt örökre.

A bevezetett panzióra folyamatosan nagy összegű, befektetői ajánlatok érkeztek. Ezeket sokáig elutasították, csak hét év múlva fogadtak el egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

A kapott vételárból Jonasz és Jenci kényelmesen élhettek új lakókocsijukban még hosszú nyugalmas évtizedeket, Jenci  - mindörökké ápolásra szoruló - fiával együtt. Zsuzska pedig egy országos pék frencsájzt gründolt, amelynek irányításában, személyesen már csak ritkán kellett részt vennie. Viszont a barátok lakókocsijához minden reggel továbbra is elfuvarozta a frissen sült kenyeret, s esténként szívesen megiszogatott velük egy-két pohár finom merlot-ot, többnyire a közösen fogott tiszai halakból készült halászlé után.

Közös titkukról, a vízhatlan csomagról, amely már rég elfogyott, csak néha nap beszéltek, ha egyáltalán szóba hozta valamelyikük.

Szólj hozzá!

Keresem a végtelent

2018.12.31. 11:26 Ppetrus

Gondolataim Várkonyi Rita egy képére:
 
Keresem a végtelent
 
Lezárt pillákkal nézek magamba,
másodpercekre, évezredekre talán,
hol kétkedő lelkem választ talál,
örök kérdésemre, a létkalandra:
hol van helyem a mindenségben?
 
Amíg nyitott szemekkel kerestem,
elérhetetlen volt a végtelen,
hát bezártam magamba a világot,
másodpercekre, évezredekre talán,
és megtaláltam a másik végtelent,
a rövid örökséget,
melynek éppen origójában,
kaptam kölcsön a létet.

Szólj hozzá!

Karajos Gáspár karácsonya

2018.12.27. 10:01 Ppetrus

 

 

Nem volt szüksége vekkerre ahhoz, hogy öt órakor felébredjen, mert a szoba-konyhát fűtő sparheltben ekkor már csak az este dugig rakott tüzelőfa zsarátnoka pislákolt, meleget már nem adott. Épp ennyi volt a fűtő-főző tűzhely kapacitása. A hideg ébresztette fel. Igaz most még az sem kellett hozzá, mert jó ideje csak forgolódott ágyában, persze csak lassan-óvatosan, hogy feleségét és lányait ne zavarja mély álmukban, hátha valami szépről álmodnak és amíg alszanak sem bántja őket a hűvösödő levegő. Kibújt foszlott szőrös takarója alól, felvette bakancsát, szivacsbélésű kabátját és kiment az udvarra, hogy behozza a tegnap gondosan felvágott tüzelő megmaradt részét, amellyel csakhamar ismét lobogó tüzet gerjesztett sparheltjében. Feltett egy nagy lábos vizet, hogy reggeli teájukhoz felforralja. Hamar bemelegedett a kis házikó, gyöngyözni kezdett a víz, amíg ő egy spanglira gyújtott. Két mély slukk között boldogan tapogatta nadrágja jobb első zsebét. Ott dudorodott vagyona, ötvenezer forint ezresekben, kétezresekben. Gazdag ember volt, úgy gondolta és érezte is. Új munkája volt, amihez a lábát sem kellett kitennie hazulról. Első fizetését pedig tegnap, december 23-án kapta kézhez készpénzben, kis címletekben.

Éppen egy hónapja állt meg háza előtt egy nagy sötét terepjáró. Őt keresve egy öltönyös fiatalember, akin – neki úgy tűnt fel – legalább egy mérettel kisebb volt az egyébként elegáns viselet. A vendég gyorsan a tárgyra tért. Elmondta, hogy alkalmazni szeretné őt, mint székhelyszolgáltató menedzser, akinek semmi más dolga nincs, mint a szerződést aláírnia. Elé tolt öt papírt, mindegyiken más-más megbízó szerepelt, de mint kézbesítési megbízott, valamennyin ő, Karajos Gáspár. Fizetésként pedig szerződésenként tíz-tízezer forint havonta. Kezdett tetszeni Gáspárnak a dolog, és bár különösebben nem érdekelte, de azért megkérdezte: mit kell neki tennie mindezért. Semmit, illetve csak annyit, hogy naponta kiüríti a postaládát, melyet kollégám éppen felszerel a kerítésére és csak átadja az ide érkező leveleket nekem vagy annak a kinti kollégának, hangzott a válasz. Gáspár alaposan megnézte a kerítésénél ügyködő kétméteres kopasz embert, hogy megismerje majd később is. Én pedig – folytatta a fiatalember – minden hónapban elhozom az ötvenezret. De, másnak ne is nyisson ajtót csak nekünk, kettőnknek sőt, ha esetleg ajánlott levél érkezik, azt ne vegye át. Hagyja, hogy a postás bedobja az értesítő cédulát. A többit mi intézzük. Ja, még felszerel a kollégám a bejáratra öt cégtáblát. A postás erről fogja tudni milyen küldeményeket kell ide  kézbesítenie. Gáspárnak most már igen-igen tetszett a dolog. Ezért meg is kérdezte újdonsült jótevőjét, hogy minderre inna-e vele egy áldomást? Már nyúlt is öreg demizsonjáért, amelynek tartalmát rendesen a karácsonyi ünnepekre tartogatta. Az üzletember egy kézlegyintéssel elhárította a kínálást, majd ahogy jött, úgy gyorsan távozott is az aláírt papírokkal, midőn végzett kopasz társa is a táblaszereléssel.

Gáspár azért rejtegetett borából gazdagságát megünnepelendő néhány decit leeresztett torkán, majd kiment az utcára, hogy megtekintse a felszerelt táblákat, új munkakörének elengedhetetlen relikviáit. Csak nehezen tudta kibetűzni az azokon álló feliratokat, mindegyiken valami trade, sulotion vagy council szöveg volt. Szépek, fényesek voltak, különösen a nagyméretű rozsdamentes levélláda. Büszke volt portájának új díszeire, s arra gondolt, már nem is kell neki idén karácsonyfa.

Szinte másnap elkezdtek érkezni a levelek. Mindennapos járata volt a kerékpáros postásnak hozzá. Fel is tűnt ez a falubelieknek, szomszédoknak. Vendel az ivóban meg is jegyezte: Gáspár te vagy idén a Mikulás, hogy ilyen sokan írnak neked?

Gáspár napra-nap gondosan kivette, a konyhaasztalon sorjáztatta a borítékokat. Természetesen egyet sem bontott fel – különösen nem is érdekelte tartalmuk – de azért,  az feltűnt neki, hogy a feladó általában valamilyen bank volt. A kopasz kolléga pedig heti rendszerességgel jött és elvitte azokat. Gáspár látta, hogy jól megy az üzlet, s reménykedve várta a hónap leteltét, a fizetési napot. Nem kellett csalódnia, december 23-án meg is érkezett új munkaadója a méretes terepjáróval nyújtva neki az ötvenezret három címletben. Gáspár megijedt a húsz-tízezresektől és arra kérte az öltönyöst, hogy legyen szíves neki ezreseket, kétezreseket adni, mert, ha ilyen nagy pénzzel állít be valamelyik boltba, majd azt hiszik, hogy nem törvényesen szerezte a pénzt, hiszen nála ilyeneket szinte soha nem látnak. Beintette az öltönyös ember a kopasz sofőrt és leszámoltak kezébe ötvenezret, ahogy kérte, ezresekben, kétezresekben. Így már egészen más, így már érezte munkája súlyát, gyarapodását! S hogy ez minden hónapban így lesz! Gáspár boldog volt.

A karácsony előtti nap 23-a, munkanap volt. Alighogy megkapta jogos fizetését Karajos Gáspár és a nagy autó felkavarva az út porát elviharzott, két ismeretlen ember, az egyik, a férfi, aktatáskával kezében, a másik az idősebb nő, esernyővel kezében, megállt udvarának kapuja előtt. Csengője nem lévén azok vártak és vártak, néha megrázták a kaput. Folyamatosan ugatott valamennyi szomszéd kutya. De Gáspár tudta mi a dolga. Megfigyelte őket az utcai ablakon keresztül, csendre, mozdulatlanságra intette családját. Nem engedte be az ismeretleneket. Húsz perc is eltelhetett csaholással, várakozással háza előtt, Gáspár nem mozdult. Azok megunván a várakozást mielőtt elmentek, telefonjukkal készítettek néhány képet a portálról végül, valami cédulát be is dobtak a szép fényes levélládába. Gáspár büszke volt, hogy úgy tett, ahogy utasította megbízója.

December 24-én Karajos Gáspár, mivel még déli két óráig nyitva voltak az üzletek, a közös reggeli családi teázás után, elindult új gazdagságát kézzelfogható dolgokra váltani. Első útja a Tüzép telepre vezetett, ahol rendelt, egyben kifizetett két mázsa fát, amely talán elég is lesz a télre, ha nem lesz túl hosszú. Megegyezett a tulajjal, hogy még ma le is szállítják. Téli kabátot, zoknit, fehérneműt és új cipőt vásárolt a család minden tagjának a ruházati boltban. Az élelmiszerboltban megvette az ünnepi menühöz a méretes pulykát, köretként krumplit, uborkát és két rúd bejglit, egy mákosat, egy diósat. Kérte a házhoz szállítást két zsák krumplival és ugyanannyi hagymával egyetemben, majd betért a kocsmába, ahol Vendel barátjával és annak haverjaival megivott egy-két pohárkával. Természetesen ő fizetett. Tulajdonképpen ezzel minden pénze el is fogyott, a maradékból köttetett felesége számára egy nagy csokor rózsát a virágüzletben.

Mire hazaért valamennyi kiszállítandó áru meg is érkezett, s az asszony már főzte az ünnepi vacsorát. Mikorra elkészült a lakoma, a tüzelő glédában állt a ház oldalában, a tartós élelmiszerek pedig a hűvös pincébe kerültek. Vacsora után gyerekei boldogan próbálták fel a téli öltözetet, felesége mosolyogva simogatta meg kezét a rózsacsokor alatt, miután leszedte az ünnepi asztalt. Még ittak néhány pohárral a félretett demizsonos borocskából. Gáspár és családja reménykedve várta a telet, mert tudták, őket már nem érheti meglepetés. Felkészültek.

Karajos Gáspár otthonát jóleső melegség hatotta át. Lobogott a tűz az öreg sparheltban. Kinn hosszú időre fagyot hozott a viharos szél. A fényes krómacél postaládában most csak egy levél lapult, ezúttal Karajos Gáspárnak címezve. Feladó az adónyomozó hatóság. Tartalmát Gáspár már csak az új évben nézi meg. Idézés. De már egy másik évre.

Szólj hozzá!

Megjel

2018.12.25. 10:18 Ppetrus

Tisztelt és kedves Barátaim, ezúton is kívánok békés boldog karácsonyt nektek napokban megjelent kötetemmel, amelyet figyelmetekbe ajánlok, s aki megrendelni is szeretné, kérem jelezze egy egyszerű üzenetben, ára 2500+500 Ft postázás.

Szólj hozzá!

Temetkezés

2018.11.02. 10:22 Ppetrus

Temetkezés

 

Valami odavisz időre-idő,

egyszer voltak kertjébe.

Keresnem kell, hol nyugszik ő meg ő,

a koordinátákba rendezett sírok erdejében.

Huszonnégy per hét, vagy másutt,

csak helyrajzi megjelölések.

Kezdetben földhantok, mind frissen ásott,

koszorúk, nevek, dátumok, szememben villanások,

majd időtlen sírkövek.

Lassítok, emlékezések.

Mellettünk lakott a néni,

nála mindig finom volt az almás süti,

szomszédja a furfangos öreg, akinél

szabad volt meggyfájára felmászni,

bár néha muszáj volt hangosan fütyülni,

hogy neki is megteljen a gyümölcskosár.

Pár lépésre a népellenség pihen,

hozzá néhanap hatalmas fekete autó érkezett,

mi ezt gyerekek nem hittük, hiszen

mikor otthon volt, citromos limonádé mellett,

csodákról mesélt, néha versezett.

A focista, sok éve halott már,

vele kiskapuztunk az utcán.

A kalauz bácsi, aki sosem kérte jegyünk,

az iskolai konyhás néni, nála senki sem éhezett,

a művházi takarítónő szívesen kirándult velünk,

vigyázott a gyülevész csapatra szüleink helyett,

zsebében mindig volt Balaton-szelet.

Mesterünk a fociklubban, aki edzés után

hatalmas ládákban hozta a friss zacskós tejet,

mellé frissen sült vajas kifliket.

Ők vezetnek nagyszüleim, szüleim sírjához,

ahogy ők voltak egykor gyerekkorom útkövei,

emlékeim visszahozzák időről-időre vésett sírköveik.

Megértetik velem a kijárati nagybetűs reklámszöveget,

mert sírjukba kicsit valójában magam is temetem,

s lesz belőle nem csak ostoba nyelvtani fordulat,

de valóságos visszaható cselekvés:

temetkezés!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása